Szerdán 18 órakor a már biztosan érmet szerző VLS Veszprémet fogadja csapatunk az NB III. Nyugati csoportjának 34., szezonbeli utolsó hétközi játéknapján.

 

A szezon utolsó hétközi bajnoki mérkőzése következik, melyen a tabella harmadik helyét elfoglaló VLS Veszprém érkezik csapatunk otthonába.

– A Veszprém ellen a győzelem megszerzése a cél, hiszen szeretnénk javítani a hazai mérlegen – fogalmazott Czuczi Péter, csapatunk védője. – Ehhez mindenkitől száz százalék kell. Biztos vagyok benne, hogy gőzerővel megyünk a három pontért ezúttal is. A csapat kezd egyre jobb formába kerülni, mindenki hozzáteszi a magáét az edzéseken, illetve a mérkőzéseken is. Kialakult egy remek csapategység, már tudunk egymásért harcolni a pályán.

Labdarúgóink a Kaposvár táblát elhagyva egyre fényesebben szerepelnek, hiszen legutóbb magabiztos játékkal verték az Érdet, aminek köszönhetően tízmeccsesre duzzasztották idegenbeli veretlenségi sorozatukat.

– Végig együtt dolgoztunk, mindenki mindent beleadott az első perctől az utolsóig, még azok is, akik kevesebbet játszottak – emelte ki az Érd ellen meccs után Czuczi Péter.

Az Érd elleni remek formát remélhetőleg át tudják majd ültetni szerdára is labdarúgóink, aki legutóbb november tudtak győzelemnek örülni a Rákóczi Stadionban.