A Rákóczi játékosai szeretnének szépen búcsúzni a közönségtől a Paks elleni találkozón, így mindenképpen győzelemre számítanak. Az OTP Bank Liga 29. fordulójának mérkőzése szombaton 14 órakor kezdődik, diákigazolvánnyal ingyenes a belépés.

A kaposváriak a bajnokság hajrájában is szeretnének pontokat csipegetni. A Paks ellen, hazai pályán erre meg is lehet az esély. A somogyiak 33 ponttal a 12. helyen állnak, a tolnaiak pedig 36 ponttal a 11. helyen. 
„Amíg tart a bajnokság, 100 százalékot kell kiadnunk magunkból. Az utolsó hazai mérkőzésünk lesz, szeretnénk mindenképpen győzelemmel zárni a szezont. A Paks teljesítménye hozzánk hasonlóan hullámzó. Jó csapatnak tartom őket, de nekünk csak magunkkal kell foglalkozni” – fogalmazott Hegedűs Dávid.  
A két csapat őszi mérkőzését Oláh és Balázs góljával 2-1-re nyerte a Rákóczi Pakson. 
„Felemás csapat a Paks. Előfordul, hogy nagy gólkülönbséggel nyernek, de ugyanígy ki is tudnak kapni. Én szeretek ellenük játszani, rúgtam már gólt nekik, adtam gólpasszt is, így nagyon várom a mérkőzést” – tette hozzá Balázs Benjámin.  
A találkozó szombaton 14 órakor kezdődik a stadionban, Vrucina sárga lapjai, Bank, Horváth T., Bőle és Major pedig sérülés miatt hiányzik majd.