Az NB III. Nyugati csoportjának 29., azaz utolsó előtti fordulójában a Tarr Andráshida SC otthonában vendégszerepel csapatunk. A bajnokság utolsó idegenbeli találkozója vasárnap 17.30-kor veszi kezdetét.

A tabella negyedik helyén álló Tarr Andráshida SC (a mérlegük#!# 15 győzelem, 3 döntetlen, 10 vereség.) otthonában lép pályára együttesünk vasárnap 17.30 órakor. A zalaiak igen masszívak otthon, bár a tartalékcsapatok ellen nem igazán megy nekik, hiszen Videoton FC II., a Puskás Akadémia FC II. és a Gyirmót FC Győr II. is három ponttal tudott távozni Andráshidáról. Rajtuk kívül ezt még az FC Ajkának mondhatja el magáról. Amennyiben ez a Rákóczinak is sikerülne, – az őket üldöző FC Ajka pedig csak egy pontot szerezne a BKV Előre otthonában – úgy a kaposváriak már a hazafelé tartó úton ünnepelhetnék a bajnoki címet.
– Szeretnénk megnyerni az utolsó idegenbeli mérkőzésünket – mondta Waltner Róbert, csapatunk edzője. –  Felkészültünk az Andráshidából, sikerült kielemeznünk a játékukat. Remélem, a kidolgozott taktika működni fog és megszerezzük a három pontot. A játékosok igen motiváltan dolgoztak a héten, bizakodóan várom a mérkőzést.
Az őszi, magabiztos sikert hozó (3–0) kaposvári mérkőzés után tehát Andráshidán is a győzelem együttesünk célkitűzése. 
– Szeretnénk, ha nem az utolsó fordulóban dőlne el a bajnoki cím sorsa – tette hozzá Waltner Róbert. – Mi győzni megyünk, s ezért mindent megteszünk.
Andorka Péter eltiltásából még egy mérkőzés van hátra, így támadónk az Andráshida elleni találkozón sem léphet pályára. Rajta kívül mindenki a szakmai stáb rendelkezésére áll.