Vasárnap az újpestieket fogadja a Kaposvári Rákóczi a labdarúgó NB I-ben. A héten edzőváltáson áteső lilák sem gólt, sem pontot nem szereztek idén, így várhatóan nagy elszántsággal küzdenek majd. Tavaly a kupából kivertük a fővárosiakat, igaz, a bajnokságban pont nélkül maradtunk ellenük. Most könnyen előfordulhat, hogy a két kaposvári nevelésű kapuson múlik majd a végeredmény.

Gödörben vannak a lilák. A fővárosiaknak nem megy az idei szezonban, ráadásul a hétvégén is gödörben lesznek. A cukorgyári gödörben azonban egy elszánt, új edzőnek bizonyító csapattal kell megküzdeni Kulcsáréknak, így csak motivált, koncentrált játékkal lehet végre bajnokin megverni az Újpestet. 
– Egy Újpest ellen mindig élmény bizonyítani, hiba lenne leírni őket, ez nem egy gyenge csapat, csak eddig nem jött ki a lépés. Nem szabad, hogy ez megtévesszen bennünket, egész héten arra készültünk, hogy legyőzzük őket – mondta el a Kaposvári Rákóczi FC játékosa, Horváth László.
Az újpestieknél sok múlhat a két egykori kaposvári, Rajczi és Balajcza formáján, akik a keretben a legnagyobb NB I-es rutinnal rendelkeznek. A hálóőr szerint nem ideális a keret korosztályi összetétele.

Az Újpest játékosa, Balajcza Szabolcs elmondta#!# elég mély problémák vannak a klubnál, meg a keretnél is, sok a fiatal játékos. A csapatot nem így kellene összeállítani. Legalább annyi rutinos kellene, mint fiatal, mert hosszú távon ez nem működik, ami náluk van, de mindent megtesznek Kaposváron is, hogy sikeresebben szerepeljenek. 

A kaposváriak jelenlegi kapusa egyébként még az U15-ben védett, amikor Balajcza már bemutatkozott az élvonalban. Most egymás ellen készülhetnek.
A kaposváriaknál nincs eltiltott, Hajdúch kapus továbbra is sérült. A mérkőzés vasárnap 18 órakor kezdődik. A kapos.hu és a sonline.hu internetes portálon ezúttal is nyomon követhetik a fejleményeket, a Kapos Televízióban pedig hétfő este fél hattól láthatják a találkozó felvételét.