Hatalmasat küzdöttek labdarúgóink azért, hogy eltüntették a két osztálynyi különbséget, ami helyenként sikerült is, de végül a ZTE nyerte a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában rendezett találkozót.

 

A MOL Magyar Kupa előző két fordulójának akadályait sikerrel vevő együttesünk a harmadik játéknapon igen nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen az élvonal egyik legdinamikusabb csapata, a ZTE FC ellen lépett pályára. Vezetőedzőnk, Horváth Rudolf nem volt könnyű helyzetben a kerethirdetéskor, hiszen Gál Mátyás és Pintér Norbert sem tudta vállalni a játékot, de már az egy apró sebtapasz volt a gondokra, hogy a második bajnoki fordulóban combsérülést szenvedő Bíró Dominik újra játékra jelentkezett. Csapatunk egy fiatal, saját nevelésű játékosokkal épülő kezdővel próbálta felvenni a versenyt a válogatott labdarúgókkal és minőségi légiósokkal megtűzdelt Zetével, amely a mérkőzés elejétől kezdve irányította a játékot. Az első negyed órában komoly lehetőséget nem tudtak kialakítani a zalaiak, akik a Gergényi Bence révén veszélyeztettek először a 16. percben. A szélső jobb alsóba tartó átlövését nagy bravúrral védte Mikler Dániel. Kapusunknak húsz perccel később is nagyot kellett nyújtózkodnia, hogy megóvja a kapuját a góltól. Ekker Christy Manzinga közeli lövését lábbal hárította. A kettő közt csapatunk is próbálkozott, bár ritkán léptük át a félpályát, Kálmán Szilárd szabadrúgása és Mayer Milán kapáslövése is igen ígéretesre sikerült, akárcsak egy-két kontránk.

A második félidőben ott folytatta a ZTE, ahol az elsőben abbahagyta, s kezdett egyre közelebb kerülni a gólhoz, de a kapufa csapatunkkal volt. A 48. percben ugyanis Gergényi Bence fejese a felső, majd egy perccel később a csereként pályára lépő Diego Santos lövése a bal kapufáról vágódott ki. A vendégek fölénye az 54. percben érett góllá, amikor is Gergényi Bence bal oldali beadását Christy Manzinga közelről fejelt a kapu bal oldalába (0–1). Ezt követően Manzinga akár duplázhatott volna, vagy akár Bojan Sankovic is növelhette volna a ZTE előnyét, de ezek a helyzetek kimaradtak. A 64. percben azonban egy előre ívelés után Christy Manzinga emelte át a labdát Mikler Dánielen, így már kettővel vezettek a zalaiak (0–2). Labdarúgóink a kétgólos hátrányban sem adták fel, hatalmasat küzdöttek a lefújásig, így becsülettel, nagy csatában estek el a Zalaegerszeggel szemben.

 

Horváth Rudolf: – A Zalaegerszeg a helyzetek alapján megérdemelten jutott tovább, de úgy gondolom, hogy megnehezítettük a dolgukat. Erőben felvettük a versenyt és kettő-nulla után játékban is. Nagy nyomást helyeztek ránk, amíg megszerezték a vezetést, de ezt követően nekünk is voltak lehetőségeink. A csapatomban tizenegy saját nevelésű játékos kapott lehetőséget, a legtöbbjük húsz éve alatti, akik felvették a versenyt játékban és tempóban is az NB I.-es ellenféllel.

 

Ricardo Moniz: – Azzal kezdném, hogy pár éve, amikor a Ferencváros edzője voltam kikaptunk Kaposváron egy-nullára, így pontosan tudom, hogy milyen nehéz itt nyerni. A Rákóczi jó csapat komoly történelemmel, remek filozófiával, nehéz volt feltörni a védelmüket. A labdát többségében mi birtokoltuk, de nem tudtunk az ellenfél mögé kerülni és pontrúgásokból veszélyt is tudott kialakítani a Kaposvár. Ki kell emelnem a fiatal Pintér Mátét, aki a csatárainkat, Németh Dánielt és Manzingát remekül levédekezte, ezért is küldtem pályára Diegot, aki lendületet vitt a játékba. A széleken Gergényi és Májer is többször megbontotta a védelmet, az első gól is ebből született.

 

Kaposvári Rákóczi FC (NB III. Nyugati csoport)–ZTE FC (NB I.) 0–2 (0–0)

Kaposvár, Rákóczi Stadion, 500 néző. V.: Kovács J. Z. (Becséri G., Szabó D.).

Kaposvári Rákóczi FC: Mikler – Ekker, Heil, Kocsis B., Böndi – Pintér M. (Grabarics, a 64. percben) – Borbély Á., Kálmán Sz. (Szederkényi, az 55. percben), Horváth B. (Országh B., a 83. percben), Bíró D. (Zólyomi, az 55. percben) – Mayer Milán (Kovács L., a 83. percben). Vezetőedző: Horváth Rudolf.

ZTE FC: Demjén – Lesjak, Mocsi, Kálnoki-Kis, Csóka – Tajti M., Sankovic – Májer M., Németh D. (Diego, a szünetben), Gergényi – Manzinga. Vezetőedző: Ricardo Moniz.

Gólszerző: Manzinga (az 54. és a 65. percben)

Sárga lap: Böndi (a 82. percben).

Továbbjutott: a ZTE FC.

 

Kaposvári Rákóczi FC–ZTE FC 0–2