Vasárnap 14 órakor a Bicskei TC otthonában lépünk pályára az NB III. Nyugati csoportjának 26. fordulójában.
Sorozatban két győzelem után a harmadikért utazik csapatunk Bicskére, ahonnét eddig kevés csapatnak sikerült elhozni a három pontot, azonban labdarúgóink azért fáradoznak, hogy ne szakadjon meg a jó sorozatunk.
– A győzelem mindig nagy motivációt ad számunkra – fogalmazott Ekker Milán, csapatunk játékosa. – Minden erőnkkel azon leszünk, hogy ezt a nyerő szériát tartani tudjuk és Bicskéről is sikerüljön elhozni a három pontot. Egy nagyon jó iramú mérkőzésre számítok, mivel idegenben jobban szerepelünk.
Ekker Milánnak fontos szerepe volt abban, hogy az előző fordulóban végre otthon tartsuk a három pontot, amire október óta nem volt példa. A Mór ellen ugyanis az újabban újfent a támadóharmadban szerepet kapó játékos gólja döntött.
– Természetes örülök, hogy az én gólommal sikerült hazai pályán is nyerni, nagyon fontos volt nekünk ez a győzelem – tette hozzá Ekker Milán, akit arról is kérdeztünk, milyen érzés számára, hogy újra a csatársorban szavaz számára bizalmat a szakmai stáb.
– Jól érzem magam a támadószekcióban, nagy önbizalmat ad, hogy gólokkal tudom támogatni a csapatot – mondta labdarúgónk.