Botos Antal személyében új szakmai igazgató dolgozik a jövőben a Kaposvári Rákóczi FC Bene Ferenc Labdarúgó Akadémiánál. Ezt Horváth Miklós a klub elnöke jelentette be ma a Cseri úti utánpótlás centrumban, ahol a korábban többek között Siófokon és Pécsen is dolgozó pro licences szakembert be is mutatta a korosztályos csapatok edzőinek. 

– Az akadémia működésének szakmai és szervezési részén is változtatunk – kezdte Horváth Miklós. – Az elmúlt évi szereplés nem a várakozásaink szerint alakult, amit persze nem lehet kihegyezni csak az U17-es és az U19-es csapat kiesésére, hiszen ez egy hosszabb folyamat része volt. A szakmai igazgató tehát a Garami-iskola egyik képviselője, Botos Antal lesz, a vezetői kör pedig Ágoston Szilveszterrel bővül, aki a szervezési és marketing tevékenységbe segít bennünket, míg az ügyvezetői teendőket továbbra is Gémesi Csaba látja el. 
Horváth Miklós hangsúlyozta, hogy az elmúlt szezonban az edzői csapatot alkotó szakemberek mindegyikét foglalkoztatják a jövőben, s kiemelte az edzői példamutatás, együttműködés fontosságát, valamint a fiatalok egyesülethez való kötődésének erősítését. 
Bár az U17 és az U19 kiesett, a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémiának mégis négy csapata indul az élvonalban a 2011/2012-es szezonban. Az U16-os, valamint az U18-as együttes a felnőtt csapat osztályában szerepel a jövőben, emellett a Rákóczi kiemelt serdülői, így az U13-as és az U15-ös gárda az új bajnokságban is a legjobbak mezőnyében vitézkedhet. Az előttünk álló időszak talán legfontosabb küldetése a korosztályok minőségi feltöltése, valamint az U19-es és az U17-es csapat visszajuttatása az első osztályba. 
– Csak teljes egyettértésben és összhangban tudunk együtt dolgozni és segíteni egymás munkáját – intézte székfoglalóját edzőkollégáihoz Botos Antal, aki kiemelte, hogy eddig is jó futballisták kerültek ki a kaposvári utánpótlásból, amire lehet építeni.