A fővárosban folytatódik a felkészülési mérkőzések sorozata: szombaton 13 órakor az NB III. Közép csoportjára készülő Budapest Honvéd-MFA II. ellen lépnek pályára labdarúgóink.

 

Szombaton a negyedik felkészülési mérkőzését vívja majd csapatunk, míg a Honvéd fiataljai az első előkészületi találkozójukra készülnek. A budapestiek január tizenegyedikén kezdték el a felkészülést, mely során a tervek szerint három edzőmeccset játszanak a február tizenkettedikén kezdődő bajnokság előtt. A Budapest Honvéd-MFA II. a hatodik helyen zárta az NB III. Közép csoportjának őszi felét. A Szamosi Tamás vezetőedző által irányított gárda 18 forduló során 28 pontot gyűjtött, nyolc alkalommal hagyta el győztesen a pályát, négyszer játszott döntetlent, míg hat alkalommal szenvedett vereséget.

Érdekesség, hogy a Budapest Honvéd-MFA II. majd azzal a Paksi FC II. találkozik a bajnokság tavaszi nyitófordulójában, melyet csapatunk szerdán három-nulla arányban legyőzött.