Civilben testnevelő tanár, emellett NB I-es csapatot is irányít, nem mellékesen pedig tavaly nyártól edzőket is képez. Ráadásul a jelenlegi mezőnyben senki nem ül olyan régóta egyhuzamban NB I-es kispadon egy klubnál, mint ő. Talán kitalálható, hogy Prukner Lászlóról van szó, a Kaposvári Rákóczi mesteréről. Nem tartozik a balhés szakemberek közé, nyilatkozatai sem szítanak általában tüzeket, a legjobbjairól szinte évről évre le kell mondania, sztárigazolásokra nem nagyon számíthat, együttesével mégis üde foltja a magyar bajnokságnak, éppen ezért is érdemes odafigyelni a véleményére. A pepsifoci.hu Prukner Lászlóval készült interjújában szó esik a hazai futballban betöltött pozíciójáról, arról, megállnák-e a helyüket a magyar edzők külföldön, arról is, jó-e, hogy külföldi kapitány van a válogatott mellett, és természetesen téma a kaposvári „állandóság” is, hiszen a Rákóczi kispadján már hetedik éve ül.
– Ma, amikor nem ritka, hogy egy klubnál egy fél szezon alatt kétszer váltanak edzőt, nevezhetjük óriási bravúrnak, ha valaki évek óta irányítja ugyanazt az együttest. Mi a titok?
– Az élvonalbeli edzők közül valóban én dolgozom a legrégebb óta ugyanazon a kispadon, Garami József egy fél évvel jár mögöttem az MTK-nál. Gyorsan le is szögezném, nem szeretném magam hozzá hasonlítani, ő egy valódi szaktekintély, csupán olyan összefüggésben említem meg, hogy valóban mi ketten vagyunk a légrégebb óta a jelenlegi csapatunknál. Titok pedig nincs, hacsak az olyan kiveszőben lévő dolgok nem számítanak annak, mint a folyamatos párbeszéd a tulajdonosok, a vezetők, a játékos, a csapat és az edző között. Ez ugyanis nálunk megvan. Voltak Kaposváron is nagyon nehéz időszakok, ami konfliktushelyzetet okozott, de mindig meglehetett oldani ezeket. Szerencsésnek tartom magam, mert nem mindenhol adatik meg mindez egy edzőnek, gyakorlatilag ilyen-olyan formában 1983 óta ott vagyok Kaposváron. A tulajdonosok és a vezetők itt nem kapkodnak. Szeretném leszögezni, hogy a kollégáimat nem minősíti az, hogy ők gyakran 2-3 évet sem élnek meg egyhuzamban egy helyen. Lehet, ha hosszútávon megkapnák a bizalmat, más is egy klubnál lenne eredményes – és itt most az eredménynek a mi szintünkön azt tartom, hogy évről évre új csapatot építve tudunk biztos helyezést elérni az élvonalban – mondta Prukner László a pepsifoci.hu-nak.
– A nemzetközi futballban sem túl gyakori, hogy valaki egy csapatnál éveket húzzon le, Alex Ferguson például üdítő kivétel. Lehet ilyenkor esetleg módszereket ellesni arra vonatkozóan, hogyan lehet valaki hiteles ennyi idő után is a játékosai előtt?
– Ferguson remek példa, de én Arséne Wengert is idesorolnám, nyilvánvalóan valahol nekik is mindig meg kell újulni. Ez nálam is így van, de erre nincs egy állandó módszer, amivel eredményt lehet elérni. Ugyan hiába cserélődik ki folyamatosan a játékosállomány, vannak azért játékosok, akik évekig maradnak, és nekik nem mondhatom el hét éven át ugyanazt a szöveget a meccsek vagy a felkészülés előtt. Magam egyébként úgy vélem, hogy edzőnek csak jól jöhet a folytonosság, külföldön egyébként ennek picit nagyobb kultúrája van. Alapból úgy szerződtetnek edzőt, hogy annak a felfogása, hitvallása passzoljon a klub tradíciójához, kultúrájához, hiszen így jóval nagyobb esély van arra, hogy abban a közegben alkotni tud. Ez egy elég komoly vezetői feladat egyébként, így megtalálni a megfelelő edzőt, idehaza sajnos még nem feltétlenül ezek a szempontok érvényesülnek egy tréner kinevezésénél.
– Ennyi év alatt alighanem máshonnan is kapott ajánlatot. Volt, amin elgondolkodott?
– Ez egy érdekes kérdés, hiszen legutóbb például nyáron cikkeztek arról, hogy az ETO megkeresett. Ez azonban nem volt igaz. Nem a klasszikus kacsa volt, nyilván valaki valahol bedobta a nevemet, nem hasraütésszerűen kezdett el forogni a nevem, de én nem tárgyaltam az ETO-val. Ráadásul egy ilyen eset például nekem nem is szerencsés. Ilyenkor nekem úgy kell edzést tartani a csapatomnak, hogy ők szintén olvassák azt, hogy esetleg én elmegyek, na és persze Győrben is lehet olyan, aki azt mondja, hogy eddig szimpatizált velem, de mivel biztosan nemet mondtam a szeretett klubjának, ezért már nem annyira kedvel. Volt egyébként valós érdeklődés is, igaz, nem tavaly. Akkor egy vidéki fellegvárnak számító klubtól kész szerződés volt elém rakva, arra csak rá kellett volna bólintanom.
– De azért nyilván volna olyan ajánlat, amire nem mondana nemet…
– Nem most beszélek erről először#!# az állandó középszerűség felőrli az embert, én sem szeretnék mindig „csak” középcsapatot irányítani. Egy korábbi nyilatkozatomban többre taksáltam a csapatot, azt vetítettem elő, hogy talán nagyobb összefogással még jobb csapat lehetne a Rákóczi, és az akkori szavaim nem mindenkinél találtak pozitív fogadtatást, hiszen voltak olyanok, akik sírásnak vették ezt a részemről. Pedig az egésznek a hátterében az áll, hogy egészséges embernek tartom magam, ambiciózusnak, szeretnék egyszer magyar bajnokságot, magyar kupát nyerni, vagy esetleg kijutni a nemzetközi porondra, de szerintem ez nem elítélendő dolog.
– Amikor eljön az átigazolási időszak, azt hogyan dolgozza fel, hogy az éppen aktuális legjobbjáról azt írják, szinte biztosan távozik majd? Dühös? Nem foglalkozik vele?
– Ehhez én már hozzászoktam, természetes lett az évek során, lévén a klubnak olyanok a lehetőségei, hogy az életbemaradásához kell a játékosértékesítés is. Szép edzői feladat ilyenkor kezelni a helyzetet. Parreirától olvastam valahol, hogy a sztárjátékosoknak tudniuk kell, hogy fontosak a csapat számára, de azt is, hogy senki sem nélkülözhetetlen.
– Volt már olyan, hogy valamikor valakinek azt mondta, hogy ugyan most maga ellen beszél, de azt tanácsolja neki, hogy menjen el egy nagyobb klubhoz?
– A kaposvári klub soha senkit nem akadályozott meg abban, hogy elmenjen. Fontos ilyenkor az őszinte kommunikáció, a játékosoknak is tudniuk kell, hogy a mi lehetőségeink behatároltak, de ha jól teljesítenek, nem akadályozzuk meg őket abban, hogy elmehessenek, viszont közben érezniük kell, hogy ők is próbáljanak úgy klubot váltani, hogy a klubot is segítsék.
– Az idei évben Nikolics az aktuális kapós kaposvári. Hogyan készül, marad ő tavasszal?
– Nem tudom, de szerintem igen. Ha egy nyugat-európai együttesnek kellett volna, akkor az már bejelentkezett volna érte komoly ajánlattal, ilyenről pedig eddig nem tudok.
– Váltsunk témát. Nyártól Ön a hazai edzőképzés vezetője. Presztízsét tekintve milyennek ítéli meg ezt a posztot?
– A korábbi időszakban ugye, akik ezt a pozíciót betöltötték, más struktúrában dolgoztak. Úgy gondolom, hogy most nem a megfelelő polcon van az edzőképzés vezetői funkciója, és ezt nem az én személyem miatt mondom. Van az MLSZ-nek egy struktúrája, amelyben megvan a helye a felnőttképzésnek, az edzőképzésnek, az utánpótlás-nevelésnek, a válogatottnak, és azt mondom, ebben a struktúrában az edzőképzés nem ott van, ahol lennie kellene, én feljebb raknám egy picit. Nagy szakmai kihívás egyébként ez a pozíció, nagyon nagy tapasztalatra, elfogadottságra, empatikus készségre van szükség.
– Azt lehet tudni, Prukner Lászlót ki találta ki az edzőképzés élére?
– Miután februárban Bicskei Bertalan lemondott, fél évig ezt senki nem töltötte be. Több jelölt is volt, engem is felkértek, tájékozódó megbeszélések után akkor elsikkadt az ügy. Aztán nyáron az akkor még funkcióban lévő Elbert Gábor főtitkár az alternatívák közül engem nevezett meg jelöltnek, én pedig hosszú vajúdás után a képletesen ledobott mezt – amit az edzőképzés jelentett – felvettem. Elődeim, azaz dr. Mezey György és Bicskei Bertalan korábban megadták azt az irányvonalat, amit követni érdemes, tőlünk is ezt várják, de ez nem lehet három hónapos munka eredménye#!# a jelen helyzetben úgy érzem, alternatívákat kell kínálni a hazai edzőknek. Az UEFA egyébként a nemzeti szövetségeknek mozgásteret biztosít, elfogadja, hogy mindenki a saját tradíciójának, kultúrájának, elvárásainak megfelelően alakítsa ki az edzőképzést, csupán ennek a kereteit szabja meg, de azt kőkeményen.
– A magyar edzőképzés vezetőjének illik feltenni a kérdést#!# Ön szerint megállnák a helyüket a magyar edzők Nyugat-Európában is?
– Ebben a tekintetben is vegyes a kép. Úgy, ahogy pár játékos is megállja a helyét odakint, van annyi szellemi kapacitás a hazai edző karban, hogy pár szakemberünk megélne nyugaton is. De ez valahol távoli lehetőségnek tűnik, mert nekünk például nincs meg az a kapcsolati tőkénk, mint a szerbeknek, a horvátoknak, akik már akkor kint építették a kapcsolataikat, amikor a mi játékosaink még nem állhattak légiósnak. Nagyon komoly deficitünk volt ezen a téren emiatt is, ráadásul a nyelvismeret hiánya is sokáig befolyásolta a lehetőségeket. Ha a hazai fociélet minden szereplőjét egymás mellé tudnánk sorakoztatni, akkor talán eljöhetne az az idő, amikor a magyar edző számára is megnyílna az út külföldre.
– Adja magát az újabb kérdés#!# jó-e, ha egy külföldi kapitány irányítja a magyar válogatottat?
– Elöljáróban annyit, hogy varázsütésszerűen nem lehet változást elérni, Koemannak is meg kell küzdeni a magyar sajátosságokkal, és ez nem egy egyszerű történet. Nekem is van egyfajta gondolkodásom a válogatottról, nem biztos, hogy ugyanígy csinálnék mindent, mint ő, mint ahogy nyilván neki is megvannak a saját elképzelései. Szakmai minősítésbe nem is mennék bele, más a gondolkodásunk, egyébként is az ő felelőssége a csapat szereplése, nem az enyém. Ő így oldotta meg a helyzetet, és nem is nekem kell minősíteni. Mint emberről egyébként csak pozitívan tudok beszélni. Hogy mit jelent egy magyar edzőnek, ha külföldről jön a kapitány? Beszélhetnénk itt hiúsági kérdésekről is, de nem ezért érzem úgy, hogy megvan a hazaiban edzői karban is a kellő szellemi kapacitás. Sok külföldi szakemberrel találkoztunk már, és azonnal kiderül, hogy mások az objektív feltételek, más a társadalmi megítélés az ő munkájuknál. Van a hazai karnak egy olyan része, aki nem tud kevesebbet, mint amit Nyugat-Európában tudnak az edzők. A múlt is azt mondatja velem, hogy a magyar edző is képes lehet jó válogatottat összerakni, de képes lehet a külföldi is. A koncepció kialakítása az MLSZ feladata, nem az enyém, mindkét „verzió” hozhatna sikert, ezért sem állítanám szembe a magyart a külföldivel. Az edzőképzés vezetőjeként természetesen magyar kapitány mellett teszem le a képzeletbeli voksomat, egyszerűen csak azért, mert nem fedeztem fel akkora tudásbeli különbséget a jó magyar és a külföldi szakemberek között – nem véletlen, hogy az ideérkező külföldiek sem tudnak többet alkotni a magyar körülmények között, mint a hazai szakemberek.
