Nehéz idegenbeli mérkőzés vár a kaposvári együttesre a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában. A múlt heti somogyi rangadót magabiztosan megnyerő Rákóczi szombaton Diósgyőrben lép pályára, ahol a pontszerzés is bravúr minden magyar csapatnak. Sisa Tibor legénysége a dobogót célozza, a középmezőnybe vágyó zöld-fehérek viszont szeretnének újabb pontot hozzátenni a már meglévő 13-hoz. 

Egy győzelem soha nem jön rosszkor, a Rákóczi életében viszont talán a lehető legjobbkor jött a Siófok elleni 3-0-s diadal. A kaposváriak magabiztosan nyerték a megyei rangadót, három ponttal gazdagodtak, és az öltözői hangulat is sokat javult a siker után.

 – Nem vagyunk mi készen, de a Siófok elleni mérkőzés mindenképpen közelebb hozta egymáshoz a játékosokat. Küzdöttek egymásért, átlépték a saját árnyékunkat. Ez a három pont az utolsó szalmaszál volt, ez is hozadéka volt a mérkőzésnek, hogy a kiegészítő emberek hozták magukat, és feladták a leckét a többieknek – mondta Prukner László vezetőedző. 
A zöld-fehérek a fontos siker után lélegzethez jutottak, és a 11. helyről várják a nehéz folytatást. A fiúk a hétvégén a dobogóra törő Diósgyőr otthonában vendégszerepelnek, majd a Videoton elleni hazai bajnoki következik a sorban. Ezután jön a paksi fellépés, aztán a Fradi elleni kaposvári derbi. Jó hír a Rákóczi híveinek, hogy Vrucina és Pedro is letöltötte eltiltását, így már velük is számolhat a szakvezetés. 
Érdekesség, hogy a negyedik helyen tanyázó Diósgyőr 11 forduló alatt eddig mindössze 9 gólt szerzett a bajnokságban. Ennél rosszabb mutatóval csak a kiesőhelyen álló Eger és a Siófok rendelkezik. Egy negyedik helyen álló csapattól nem szokványos, hogy ilyen a góltermése, ráadásul a gólkülönbsége is negatív (9-12). 
A diósgyőri találkozó szombaton 16 órakor kezdődik, a kaposváriak már pénteken útra keltek, hogy ki tudják pihenni a hosszú utazást. A mérkőzésről online közvetítésben számol be a kapos.hu internetes portál.