Megszerezte első tavaszi idegenbeli pontját a bajnokságban a Kaposvári Rákóczi NB I-es futballcsapata. A sérülésektől sújtott somogyi együttes a Lombard FC Pápa otthonában lépett pályára, és 1-1-es döntetlent ért el. A somogyi gólt Hegedűs Dávid szerezte a 66. percben. A zöld-fehérek a pontvadászat kétharmada alatt megszerezték azt a 33 pontot, amit Sisa Tibor vezetőedző alapvető célként meghatátrozott a szezon elején.
A találkozó első perceiben a hazaiak birtokolták többet a labdát. A 12. percben Maric tette Quintero elé a labdát, aki 15 méterről, jobbról lőtt, Zsók bevetődve mentett szögletre. A folytatásban a mezőnyben pattogott a labda, helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki, de már a Rákóczinak is voltak jó megmozdulásai. A somogyi együttesből Farkas Zoltán tűnt ki egy 22 méterres lövéssel, a 32. percben viszont egy szerencsés góllal megszerezte a vezetést a Pápa. A tizenhatoson belül cselező Quintero elől Zsók elpöckölte a labdát, a középen érkező Maric pedig 16 méterről a kapu közepébe lőtt. 1-0.
Kaposvári válaszként Okuka célozta meg 15 méterről a bal alsó sarkot, Szűcs kapus vetődve védett. Ezt követően Farkas Z. 30 méteres szabadrúgása után levágódott a labda a sorfalról, a kiugró Peric elől Szűcs szedte fel a labdát. A 40. percben Quintero balról, a tizenhatos csücskéről bátran lőtt, és a labda a bal felső sarok mellett hagyta el a játékteret. Az első félidő utolsó eseményeként Peric került a földre a tizenhatoson belül, de néma maradt a bíró sípja.
A második félidő első húsz percében semmi nem történt, ami egy meccs-tudósításba bekerülhetne, utána viszont egyenlített a Rákóczi! A 66. percben a végig jól küzdő Peric hozta fel a labdát középen, majd a földre került, de Hegedűs jókor volt jó helyen, és 15 méterről, egy igazítás után kilőtte a jobb alsó sarkot. 1-1.
Az egyenlítő gól után bátrabb és magabiztosabb volt a kaposvári együttes. A 67. percben pályára lépett Máté Péter, aki a téli szünetben tért vissza Zalaegerszegről, és sérülése óta először kapott lehetőséget régi-új csapatában. A 72. percben Kulcsár indította Balázst, de lelopták a lábáról a labdát a tizenhatoson belül.
A túloldalon Gyömbér lépett ki a védők között, és egy kaposvári láb is kellett ahhoz, hogy fölé szálljon a labda. A 80. percben, formás hazai támadás végén Rebryk passzolt Maric elé, aki 16 méterről mellé lőtt. A hajrában mindkét oldalon adódtak kisebb-nagyobb lehetőségek, a Rákóczi pedig végül újabb értékes pontnak örülhetett.
A Rákóczi 20 forduló alatt megszerezte a szezon előtt kitűzött 33 pontot, ami alaposan felülmúlja a tavaly nyári várakozásokat… Jöhet a kéthetes bajnoki szünet és némi, jól megérdemelt pihenő is.
Véber György#!# Nagyon csalódott vagyok, csak két-három játékos tette a magáévá azt, amiről egész héten beszéltünk. Összességében reális az eredmény.
Sisa Tibor#!# Úgy gondolom, megérdemelten szereztünk pontot, és nagyon örülök, hogy ezzel a fiatal csapattal ismét megoldottunk egy feladatot. Megvan a 33 pont, ezután már minden pont ajándék, de mi szeretjük az ajándékokat…
Lombard Pápa Termál FC- Kaposvári Rákóczi FC 1-1 (1-0)
Pápa, 1500 néző. V.#!# Farkas Á.
Pápa#!# Szűcs L. – Nagy S., Dlusztus, Farkas A., Rajnay – Quintero, Gyömbér, Bárányos (Palkó, 90.), Takács P. (Rebryk, 70.), Tóth N. (Bali, 55.) – Maric. Vezetőedző#!# Véber György
Rákóczi FC#!# Kovács Z. – Okuka, Bank, Zsók, Korhut – Hegedűs, Pedro (Máté P., 67.) – Balázs B., Kulcsár K. (Grúz, 83.), Farkas Z. (Bőle, 52.) – Peric. Vezetőedző#!# Sisa Tibor
Gólszerző#!# Maric (32.), illetve Hegedűs (66.)
Sárga lap#!# Dlusztus (18.), illetve Farkas Z. (33.), Peric (90.)