Együttesünk a harmadosztály Nyugati csoportjának második fordulójában a Dunaharaszti MTK együtteséhez utazik. A találkozó szombaton 17 óra 30 perckor kezdődik.

Soron következő ellenfelünk a legutóbbi szezont az NB III. Középső csoportjában töltötte, ahol 12 győzelem, 6 döntetlen és 16 vereség volt a mérlege, amivel a 11. helyen zárt. Az új évadot viszont már a Nyugati csoportban kezdték meg a Pest megyeiek, s egy 2–2-es döntetlennel nyitottak a III. ker. TVE ellen. Érdekesség, hogy a Dunaharaszti bár két góllal is vezetett, nem tudta megőrizni előnyét.
Csapatunk szintén egy pontot szerzett a nyitófordulóban, mint ismeretes a BKV Előre ellen játszottunk egy gólnélküli mérkőzést. Ezt a teljesítményt azonban a következő mérkőzésen feledtetni szeretnénk. 
– Feltérképeztünk a Dunaharasztit, mindent tudunk a csapatról, amit tudunk kell – nyilatkozta csapatunk vezetőedzője, Artner Tamás. – Az biztos, ha sikeresek akarunk lenni sokkal nagyobb alázattal kell játszanunk ezen a mérkőzésen, mint az előzőn.
A Dunaharaszti ellen Rajczi Péter és Fodor Marcell sérülés miatt nem lehet ott a keretben.