Összefogott a két zöld-fehér klub: utánpótlásnevelési együttműködési megállapodást kötött a Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia és a Ferencvárosi Torna Club, így akadémiánk kiemelt partnerklubjává vált az ország legeredményesebb egyesületének.

 

A Kaposvári Rákóczi FC múltja, jelene és minden bizonnyal a jövője is helyet foglalt kedd délelőtt a Rákóczi Stadionban, ahol utánpótlásnevelési együttműködési megállapodást kötött egymással a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia és a Ferencvárosi TC. Ha kronológiai sorrendben haladunk, akkor a múltat Horváth Miklós, a Rákóczi korábbi elnöke, illetve Márton József, egykori labdarúgója képviselte, akik sokat tettek azért, hogy a városban megalakuljon az akadémia, amely ma közel háromszáz játékos bontogatja szárnyait.

– Kaposváron mindig figyelembe vettük a helyi viszonyokat és ennek megfelelően cselekedtünk – mondta Márton József. – A partneri megállapodásban hatalmas lehetőséget látok, de ezt meg kell tölteni tartalommal is.

A jelent a két klub vezetői képviselték, akik aláírásokkal nyitottak egy új fejezetet a zöld-fehérek közös történelmében, melyet remélhetőleg megtöltenek majd tartalommal a kaposvári tehetségek.

– Óriási öröm, hogy ebből a régióból is sikerült egy komoly bázissal rendelkező egyesülettel szerződést kötnünk – mondta Palásthy Norbert, a Ferencváros akadémiájának igazgatója. – A Ferencváros utánpótlás akadémiája az elmúlt időszakban úgy próbál minőségi játékosokat a klubhoz hívni, hogy nem szülőket, gyerekeket próbálunk megszólítani, hanem klubokat, szakembereket így sokkal tehetségesebb gyerekek kerülnek hozzánk. Az elmúlt három évben alakítottuk ki ezt a folyamatot, mert úgy látjuk, hogy Budapest kiemelt akadémiái néha egymástól próbálnak igazolni, ezt a trendet pedig nem szerettük volna követni. Emiatt döntöttünk úgy, még korábban Prukner Lászlóval (a Ferencváros utánpótlásának korábbi szakmai igazgatója, a Bene Akadémia jelenlegi elnöke – a szerk.) közösen, hogy kialakítunk egy saját partneri hálózatot. Ez egy folyamatosan élő kapcsolati rendszer, melyet Vén Gábor fog össze. Az éves programjaink között szerepelnek tornák, melyet a Népligetben rendezünk, szakmai előadások illetve gyakorlati oktatások. Emellett pedig kialakul egy folyamatos kommunikáció a klubok között, hogy a legtehetségesebbeket beintegráljuk a Ferencvárosba. Ez nem úgy működik, hogy egyszer megnézzük a gyerekeket, hanem rendszeresen kapunk értékeléseket róluk. Az a célunk, hogy azoknak adjunk lehetőséget, akik képesek majd magasabb szinten is képes komoly teljesítményre.

A Bene Akadémia kiemelt partnerklubja lett a Ferencvárosnak, így az ifjú somogyi labdarúgók egyenes úton juthatnak el az ország jelenleg legeredményesebb klubjához, de természeten ez az út nemcsak egyirányú.

– Óriási lehetőség ez egyesületünk számára, hiszen az ország legnépszerűbb, legsikeresebb, s talán legnagyobb múltú klubjával tudunk együttműködni a jövőben – fogalmazott Szigeti Imre, a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia vezetője. – Ez szakmai téren is nagy lehetőség, illetve a fiatal játékosok számára is, akik középiskolás koruktól a Ferencváros utánpótlásában szerepelhetnek és felhívhatják magukra az első csapat figyelmét és esetleg a nemzetközi porondon is megmutathatják majd magukat.

– Egy személyes gondolattal kezdeném: 1985-ben ezen a pályán nyertük meg az országos diákolimpiai döntőt, s ez az első kapcsolódási pont, ami közelebb hozott Kaposvárhoz, a másik Prukner László személye – mondta Kiss Baranyi Sándor, a Ferencváros utánpótlásának szakmai igazgatója. – Az együttműködési megállapodással három dolog, ami igazán fontos: az első és legfontosabb a gyerekek, azért próbáljuk a munkánkat a legmagasabb szinten végezni. A második a nyitottság, amit mindig tapasztalhatnak a Népligetbe látogató kollégák. A harmadik pedig a közös jövő, úgy gondolom, hogy remekül tudunk majd együttműködni és Kaposvár újra visszahelyezi magát a futball térképén oda, ahová való.