Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Tarr Andráshida SC csapata van a célkeresztben.

 

Az NB III. Nyugati csoportjának kilencedik fordulójában, vasárnap 19 órakor a Tarr Andráshida SC lép majd pályára a cukorgyári gödörben. A találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit a soron következő ellenféllel, melyet az ötvenes évek elején, egészen pontosan 1952-ben alapítottak. Az andráshidaiak 1956-tól kezdve szerepelnek aktívan valamelyik bajnokságban, jobbára Zala megyében. Az NB III.-ba – amely akkor még a negyedik vonalnak számított – először 1967-ben jutott fel a csapat, amely ezt követően megjárta a megye hármat is. Szépen fokozatosan lépegetve a 2005/2006-os szezonban szerepelhetett először a csapat harmadosztályban, de ekkor már meg is tudott kapaszkodni, hiszen három évadot is eltöltött az NB III.-ban. Ezt követően a gárda ingázott a megye I. és az NB III. között. A klub eddigi legjobb eredménye két NB III.-as ezüstérem, melyet a 2006/2007-es és a 2012/2013-as szezonban ért el. Az Andráshida előző évadban a megye egyet megnyerve, osztályozó nélkül jutott fel ismét az NB III. Nyugati csoportjába.

 

Jelen

Az Andráshida nyolc bajnoki fordulót követően az utolsó, azaz a huszadik helyet foglalja el. Eddig csak egy bajnokit tudtak megnyerni a zalaiak, pont csapatunk legutóbbi ellenfelét, a Balatonfüredet verték öt-három arányban. Ezen kívül még egy pontot tudtak szerezni Dobos Sándor tanítványai az ETO Akadémia ellen, egy vihar miatt igen nehéz időjárási körülmények között nem is végig lejátszott mérkőzésen. Ezen az egy találkozón nem kaptak csak gólt az andráshidaiak, akik eddig 24 alkalommal szedhették ki a labdát a kapujukból. Ez pedig meccsenként pont hármas átlag.

 

Meccstörténelem

A két klub eddig négy alkalommal találkozott eddig egymással, mindig az NB III. Nyugati csoportjában. Csapatunk eddig száz százalékos az Andráshida ellen. Emellett a gólkülönbség is igen fölényes, hiszen tizenkét kaposvári gólra csak három andráshidai jut. Hazai pályán legutóbb 2017 novemberében találkozott csapatunk a Tarr Andráshida SC gárdájával, melyet akkor három-nullára vert Ivancsics Gellért, Rajczi Péter és Sóron Tibor találataival. A mérkőzés ide kattintva tekinthető meg.