Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Debreceni VSC csapata van a célkeresztben.

 

Az OTP Bank Liga NB I. ötödik fordulójában a Debreceni VSC ellen lép pályára csapatunk. A szombaton 19.30 órakor kezdődő mérkőzést a Loki az előkelő harmadik helyről várhatja. Az előző szezon bronzérmese remekül kezdte a bajnokságot, hiszen eddig mindhárom bajnoki találkozóját megnyerte. Sorrendben a Kisvárda, a ZTE és a Budapest Honvéd csapatait verték Herczeg András tanítványai, míg az első fordulóból halasztásra került a Ferencváros elleni mérkőzésük. 

 

– Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk, mert jó együttes a Debrecen – vélekedett Vachtler Csaba, csapatunk védője. – A legnagyobb erősségük, hogy igazi csapatként küzdenek. Nekünk le kell szűkítenünk a hibáinkat, mindenkinek száz százalékot kell nyújtani, hogy jó eredményt érjünk el. Mindenképpen győzni szeretnénk, ezért pedig mindent meg is fogunk tenni.

 

A két csapat eddig 24 mérkőzést vívott egymás ellen az első osztályban. A Debrecen eddig 17, míg csapatunk két alkalommal hagyta el győztesen a pályát, míg öt alkalommal született döntetlen. A legutóbbi debreceni mérkőzésünk nem maradt emlékezetes számunkra, hiszen hiába szereztünk vezetés a Loki végül 7–1-re nyert. 

 

Így változott a nyári átigazolási szezon alatt a DVSC kerete:

Érkezett: Tunde Adeniji (el-Naszr), Florentin Emmanuel Bouoli Effa (Kamerun), Haruna Garba (Gzira United), Györgyi Arthur (FK Csíkszereda), Kundrák Norbert (Ferencváros), Szécsi Márk (Puskás Akadémia), Nikola Trujics (FK Vozsdovac), Bévárdi Zsombor (Fehérvár – kölcsönbe).

Távozott: Erik Cikos (szabadon igazolható), Aleksandar Jovanovic (Szeged-Csanád GA), Mészáros Norbert (DVSC II.), Nagy Kevin (Szolnoki MÁV FC), Danilo Szekulics (Mladost Lucani), Bárány Donát (DEAC), Haris Tabakovic (Diósgyőri VTK), Takács Tamás (Mezőkövesd), Lakatos Benjámin, Pintér Ádám, Sármány Kristóf, Szabó Árpád (mind a négy Balmazújváros – kölcsönbe).