Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Ferencvárosi TC csapata van a célkeresztben.

 

Az OTP Bank Liga NB I. 14. játéknapján a rekordbajnok, az ország egyik legnépszerűbb csapata, az Európa-Ligában is érdekelt Ferencváros érkezik majd a cukorgyári gödörbe. Ráadásul, az a különleges eset is előáll, hogy csapatunk két egymást követő hazai bajnokiját is az aktuális listavezető ellen vívja. A tizenkettedik játéknapon ugyanis az akkor még élen álló MOL Fehérvár FC érkezett, s távozott három ponttal a somogyi megyeszékhelyről. A kettő között pedig a nagyszerű szezont futó Mezőkövesd otthonában kellett volna bravúrt elérnie labdarúgóinknak. Vasárnap 18 órakor tehát kezdődhet az újabb nehéz feladat: valahogy pontot kéne szerezni a Ferencváros ellen.

– Úgy készülünk, hogy nincs veszíteni valónk, bár ez sok csapat ellen elmondható az NB I-ben – fogalmazott Ádám Martin, csapatunk támadója. – Ez az előző fordulóban játszott, Mezőkövesd elleni meccsen is így volt, bár abból többet is kihozhattunk volna, de megint egy amatőr hibát követtünk el. Ha ikszel megyünk szünetre, akkor bármi történhetett volna a második félidőben, de erről már kár beszélni. A Fradi ellen sincs rajtunk nyomás, biztos, hogy sok néző előtt fogunk játszani, így nagyon várom már a meccset.

A harmadik fordulóban egygólos vereséget szenvedett csapatunk a Groupama Arénában, egy olyan mérkőzésen, melyen a hazaiaknak számos gólszerzési lehetősége volt, de Pogacsics Krisztián bravúrjai a lefújásig nyitottá tették a találkozót.

– Nem ebből a meccsből kell kiindulni – tette hozzá Ádám Martin. – Nekünk a saját játékunkat kell játszanunk, s mindent meg kell tennünk azért a pályán, hogy sikeresek legyünk. Remélem, hogy egy nagyon jó napot fogunk ki, míg a Fradi fáradtabb lesz az Európa-Liga mérkőzés miatt. Igaz, azt még nem lehet tudni, hogy milyen felállásban lépnek majd pályára ellenünk, de mivel a keretük elég erős, így mindegy, hogy ki fog majd játszani.