Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő csapata van a célkeresztben.

 

Az NB III. Nyugati csoportjának 38., azaz zárófordulójában az NB III.-ból már biztosan kieső Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő látogat Kaposvárra. A vasárnap 17 órakor kezdődő találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit jobban a Fejér megyei együttessel. A Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő VSC egy igen fiatal klub, hiszen 24 évvel ezelőtt, 1997-ben alapították. Az egyesület azonban jogutódja az 1951-ben alakult Gárdonyi DISz csapatának. A gárdonyiak 2020 nyaráig csak a megyei bajnokságokban szerepeltek. A 2019/2020-es idényt hozta meg számukra az áttörést, hiszen vezették a Fejér megyei első osztályú bajnokságot, amikor azt félbeszakította a világméretű koronavírus-járvány. A Velencei-tó partján lévő település csapata pedig így felkerült a harmadik ligába. Ez előző évadot is a Nyugati csoportban töltötték, s 38 fordulót követően a bent maradást érő 16. helyen zártak.

 

Jelen

A gárdonyiak a tizenkilencedik helyről várják a szezon utolsó játéknapját. Az elmúlt öt mérkőzés során két győzelmet arattak, a 33. körben öt-nullára verték a Sopront, míg a legutóbbi játéknapon az Andráshidát ütötték ki hat-nullára. A kettő között viszont kikaptak a Pápától hat-nullára, a Tatabányától kettő-nullára, míg a Balatonfüredtől három-egyre. A Gárdony nem kezdte jól a bajnokságot, emiatt már augusztus végén vezetőedzőt váltott a klub: Bojan Lazics helyét Helm András vette át a kispadon, segítőjének pedig Balogh Zsoltot nevezték ki. A tavaszi szezont már Schőn Lászlóval kezdte az együttes, de a 26. fordulót követően már az ő nevével sem találkozhatunk a jegyzőkövekben.

 

Közös múlt

Csapatunk ebben a szezonban már kétszer találkozott a Gárdonnyal. A MOL Magyar Kupa első fordulójában éppen a Fejér megyei csoportriválist sodorta együttesünk útjába Fortuna. Az a találkozó igencsak kiélezett küzdelmet hozott, azonban János Norbert találatával csapatunk jutott tovább. Bajnoki már nem volt szoros, ugyanis Kondor Kristóf, Harsányi Dániel, Mayer Milán, Pintér Norbert és János Norbert is bevette a gárdonyiak kapuját, amire csak egy hazai válasz érkezett. Csapatunk ezzel pedig első idegenbeli sikerét aratta.