Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Gyirmót FC Győr II. csapata van a célkeresztben.

 

Az NB III. Nyugati csoportjának 24. fordulójában, vasárnap 11 órakor a Gyirmót FC Győr II. otthonában lépnek pályára labdarúgóink.

 

Múlt

A Gyirmót FC a 2015/2016-os szezon óta működtet második csapatot, amely rögtön megnyerte a Győr-Moson-Sopron megyei első osztály küzdelmeit. A feljutást követően két szezont töltött a harmadosztály Nyugati csoportjában, majd újra a megye egyben szerepelt. Három szezon után, amikor az első csapat felkerült az élvonalba, ismét feljutottak a harmadik ligába. Az előző idényt a 16. helyen zárták a kisalföldiek.

 

Jelen

A Kisalföldi gárda az eddig szerzett 26 pontjával a 14. helyről várja a mérkőzést. Ördög József tanítványai tavasszal még nem szereztek pontot. Előbb Komáromban maradtak alul (1–0), majd hazai pályán a listavezető Opus Tigáz Tatabánya ellen kaptak ki (1–2). Az előző kör sem hozta meg számukra az áttörést, hiszen kikaptak Balatonfüreden (2–1). Legutóbb november végén nyertek, akkor hazai környezetben verték a Bicskét. Télen viszont nagy érvágás érte őket, hiszen a góllövőlistát máig holtversenyben, húsz találattal vezető Mayer Ádám a megyei rivális Mosonmagyaróvárhoz igazolt.

 

Egymás ellen

A harmadosztályban eddig hét alkalommal találkozott egymással a két csapat. A 2016/2017-es szezon első találkozóján még egy-egyes döntetlen született a kisalföldiek otthonában, a somogyi visszavágón azonban fölényes sikert arattak labdarúgóink, hiszen hét-nullával küldték haza a Gyirmót kettőt. A mérkőzés ide kattintva tekinthető meg. A következő szezonban már idegenben is hetet rúgott csapatunk, így az első mérkőzést 7–1-re nyerte. A cukorgyári gödörben már szorosabb csata zajlott, de Böjte Patrik találatával együttesünk otthon tartotta a három pontot. A mérkőzés ide kattintva nézhető vissza.

Az előző szezon az őszi felében a vendégek szereztek vezetést a Rákóczi Stadionban, majd még az első félidőben János Norbert egalizált, s a másodikban már nem is változott az eredmény. A találkozó ide kattintva nézhető vissza. A tavaszi körben rendezett találkozó már ismét csapatunk győzelmét hozta, hiszen Mayer Milán az első-, míg Pintér Norbert a második félidő utolsó percében volt eredményes, így kettő-nullára nyertünk Gyirmóton. A jelenleg is zajló szezon őszi felében újabb kiütéses sikert arattunk a Gyirmót II. ellen, ugyanis hat-egyre nyertünk Kaposváron. Összesítésben tehát öt győzelem és két döntetlen a mérlegünk a Kisalföldiek ellen.