Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a WKW ETO FC Győr csapata van a célkeresztben.

 

A Merkantil Bank Liga NB II. 21., tavaszról előrehozott fordulójában a WKW ETO FC Győrt látja vendégül csapatunk a Rákóczi-stadionban. A vasárnap 13 órakor kezdődő bajnoki előtt ismerkedjünk meg jobban az ETO csapatával. A klubot 1904-ben alapították a Magyar Vagon- és Gépgyár dal- és társaskörének tagjai, Egyetértés Torna Osztály, azaz az ETO néven. Az első négy évtizedben asztalitenisz, atlétikai, birkózó, evezős, kerékpáros, ökölvívó, sakk, sportlövő, tenisz, természetjáró, torna, úszó-vízilabda és vívó szakosztály sportolói öregbítették a klub hírnevét. Színükként a zöld-fehéret választották, ami az idők folyamán ugyan többször változott. A kisalföldiek első ízben az 1937/1938-as szezonban szerepeltek az NB I.-ben, miután a csapat a vidéki amatőr bajnoki döntőben legyőzte a Diósgyőrt. Az ETO ekkor még nem tudott megragadni a legjobbak között, s egy év után búcsút intett az élvonalnak. A csapat a második világháborút követően jutott vissza, majd 1963-ban a vidéki csapatok között másodszorra sikerült megnyernie az NB I.-et, így az európai kupaporondon is megmutathatta magát a gárda. A Bajnokcsapatok Európa Kupájában első nekifutásra az elődöntőig jutottak a győriek, ahol a Benfica állította meg őket. A klub aranykora a nyolcvanas években kezdődött Verebes József irányításával, hiszen az 1981/1982-es majd a következő szezonba is aranyérmes lett a gárda. A bajnokcsapatok meghatározó tagja volt a kaposvári Burcsa Győző is. A győriek következő bajnoki címére azonban sokat kellett várni a szurkolóknak, hiszen 2013-ban született meg. Az akkori aranyérmből Nemanja Andric is kivette a részét, aki jelenleg csapatunkat erősíti. 2015 tavaszán bekövetkező Quaestor botrány miatt a csapat a megszűnés szélén állt, a 2014/2015-ös szezon végeztével már köztudott volt, hogy a csapat elvesztette elsőosztályú indulási lehetőségét valamint főszponzor és tulajdonos nélkül maradt. 2015 májusában az ETO Futsal csapata és Győr városa mentette meg a megszűnéstől a klubot és így vált csak lehetővé a harmadik osztályban való folytatás. Az NB III.-ból a második nekifutásra tudtak feljutni a győriek, amikor is csapatunkkal is meg kellett küzdeniük a feljutásért, de a versenyfutásból az ETO jött kis nyertesen, s azóta a második ligában szerepel.

A két klub eddig 37 alkalommal találkozott egymással az NB-s bajnokságok során. A harmadik ligában kétszer, a 2016/2017-es szezon Nyugati csoportjában. Érdekesség, hogy mind a két mérkőzés egygólos hazai sikert hozott. A másodosztályban 1957. szeptemberéig kell visszalapozni az első mérkőzésig, amely négy-nullás ETO sikert hozott. Az eddig öt NB II.-es összecsapásból a győriek kettőt tudtak megnyerni, míg háromszor született döntetlen. Nem meglepő módon az élvonalban találkoztak legtöbbször egymással a felek, szám szerint kerek harminc alkalommal. Az örökmérleg győri fölényt mutat, hiszen 17 alkalommal ők nyertek, míg csapatunk hatszor hagyta el győztesen a játékteret és hétszer született döntetlen.

A vasárnap 13 órakor kezdődő bajnoki lesz a két csapat 38. találkozója, melyet Győr a hetedik, csapatunk pedig a 15. helyről vár. A pandémia miatt zárt kapuk mögött rendezett találkozót az elmúlt évekhez hasonlóan a Kapospont YouTube csatornája közvetíti élőben.