Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Mezőkövesd Zsóry FC csapata van a célkeresztben.

 

Az ország másik végébe utazik csapatunk az OTP Bank Liga NB I. 13. fordulójában. A szombaton 17 órakor kezdődő találkozón eltiltás miatt nem léphet pályára Pogacsics Krisztián, akit Slakta Balázs pótol majd a kapuban.

 

 

– Ugyanúgy készülünk a Mezőkövesd ellen is, mint bármelyik csapat ellen – fogalmazott Slakta Balázs, csapatunk hálóőre. – Nekünk mindegyik meccs egy presztízscsata, hiszen muszáj pontot vagy pontokat szereznünk, így ebből a találkozóból is a maximumot szeretnénk kihozni. A Mezőkövesd nem véletlenül van a dobogón. Jó, rutinos játékosokkal van teletűzdelve a keretük, akik egymásra hangolódtak az együtt töltött idő alatt. Az öltözőbeli hangulatra nálunk sem lehet panasz, mindenki nyerni akar. Tudjuk, hogy az elmúlt tizenkét meccsben jóval több volt, mint hat pont. Mindenkinek fent van a feje és csak a következő feladatra koncentrálunk, mindenki szeretné a legjobbját nyújtani, így pozitívan tekintünk a következő mérkőzésre 

 

Augusztusban, a második fordulóban találkozott legutóbb egymással a két csapat. A hatalmas hőségben vívott mérkőzés nagyszerűen indult csapatunk számára, hiszen Nagy Krisztián góljával vezetést szereztünk, de egy egyéni hiba, illetve egy pazar cselsorozat után fordított és elvitte a három pontot a Mezőkövesd.

A matyóföldiek lendülete azóta sem tört meg, hiszen jelenleg is a dobogón állnak, csupán csak két pontra lemaradva az első helytől. Kuttor Attila tanítványai az elmúlt tizenkét játéknap során hétszer hagyták el győztesen a játékteret, három alkalommal ikszeltek, s csupán csak kétszer maradtak alul. A három döntetlenjüket a legutóbbi négy fordulóban érték el, míg legutoljára szeptemberben kaptak ki. Ami érdekes, hogy a mezőkövesdiek a két vereségüket hazai pályán szenvedték el, hiszen a Paks és a Budapest Honvéd is elvitte a három pontot Matyóföldről, igaz a tolnaiak augusztusban, míg a fővárosiak szeptemberben tették mindezt. Ezek alapján nem lehetetlen küldetésre indul csapatunk, amely Debrecenben is meglepetést tudott okozni. A 2013/2014-es szezonban oda-vissza verte együttesünk a Mezőkövesdet, bár azt az évadot mindkét klub kidobhatta a kukába, hiszen búcsúztak az élvonalból. Bízunk benne, hogy ez idén máshogy alakul majd.