Együttesünk az OTP Bank Liga tizenharmadik játéknapján a harmadik helyen álló Mezőkövesd Zsóry FC vendége lesz. A labda szombaton 17 órakor indul majd kilencven perces útjára. 

 

A válogatott szünetet követően a bajnokság meglepetéscsapatának, a dobogó alsó fokán álló Mezőkövesd Zsóry FC otthonában vendégszerepel majd együttesünk.

– Az előző szezonban is meglepetéscsapatnak nevezték a Mezőkövesdet, amely idén is jól szerepel, ami viszont már nem annyira meglepetés – fogalmazott Waltner Róbert, csapatunk edzője. – Évek óta tudatosan építkeznek, erősítik a csapatukat, ez pedig látszik a teljesítményükön. Fegyelmezettek, a támadásuk és a védekezésük is jól össze van rakva, ráadásul vannak olyan játékosaik, akik meccseket tudnak eldönteni. Elsősorban Cseri Tamásra gondolok, aki élete legjobb formájában játszik. 

A második fordulóban a Mezőkövesd elvitte a három pontot a cukorgyári gödörből, így van miért visszavágni, de ez egyáltalán nem lesz egyszerű.

– Az augusztusi mérkőzésből nem szabad kiindulni, hiszen az csak a második meccsünk volt az élvonalban – tette hozzá Waltner Róbert. – Azóta sok minden változott, sok tapasztalatot szereztünk az elmúlt tizenkét meccs során. Sajnos nem tudunk úgy felállni, ahogy szerettem volna, mivel egész héten tizenhárman-tizennégyen edzettünk, mivel négy sérültünk, két betegünk és két eltiltottunk van, így nem egyszerű a helyzetünk, de így is pontokért utazunk Mezőkövesdre, s mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne legyen nagyon hosszú a hazafelé út.

Csapatunknál eltiltás miatt Pogacsics Krisztián és Fodor Marcell sem állhat a szakmai stáb rendelkezésére, így nélkülük kell bravúrt elérnie együttesünknek.