Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal az Mezőörs KSE csapata van a célkeresztben.
A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában a Mezőörs KSE otthonába utazunk. A szerdán 12.30 órakor kezdődő találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit jobban a Győr-Moson-Sopron vármegyei együttessel, amely eddig csak a megyebajnokságban szerepelt, s most újoncként már az NB III.-ért küzd.
A bajnokságban
A Mezőörs KSE tíz fordulót vívott a Győr-Moson-Sopron vármegyei első osztályban, ahol jelenleg a második helyen áll 25 ponttal, de egy meccsel kevesebbet játszott, mint a 28 ponttal élen álló Győrújbarát. Soron következő ellenfelünk a bajnokságban nyolc győzelmet aratott, egy döntetlen és ugyancsak egy vereség mellett, ami pedig figyelemre méltó, hogy 35 gólt lőttek, s csupán hetet kaptak. Az egyetlen vereségüket hazai pályán szenvedték el a Koroncótól.
A Mezőörs csapatát számos rutinos labdarúgó alkotja, akik korábban magasabb osztályban is bizonyítottak: a felnőtt válogatottban is bemutatkozó védő, Debreceni András, aki nyert már Magyar Kupát a Budapest Honvéddal. A szintén védő, Vadász Viktor, aki Videoton, a DVTK és az Újpest mezét is magára húzta az élvonalban. A támadó Vári Barnabás, aki ezüstérmet szerzett a Pakssal az NB I.-ben, de volt a Kisvárda és Szeged és a Győr labdarúgója is. A csatár, Vayer Gábor neve szintén a Paks együtteséből lehet ismerős a magyar futball kedvelőinek, valamit az U20-as vb bronzérmes védő, Zámbó Bence, aki korábban csapatunkat is erősítette. A veretes névsorhoz pedig olyan támadók csatlakoznak, mint Végh Tibor, aki Komáromban játszott sokáig és Venczel Zoltán, aki az előző idényben negyven gólt lőtt a megye egyben.
A kupában
A MOL Magyar Kupa idei kiírásának az első körében a Győr-Moson-Sopron vármegyei másodosztályú Bőny SE otthonában nyertek hat-egyre, míg a második játéknapon a Vas vármegye egyes Vép gárdáját fogadták, s verték öt-nullára. A harmadik fordulóban várt rájuk az első nagyobb falat, a csapatunkkal azonos ligában szereplő, FC Nagykanizsa, melyet szintén hazai környezetben ejtettek ki Venczel Zoltán találatával.