Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Nyíregyháza Spartacus FC csapata van a célkeresztben.

 

A Merkantil Bank Liga NB II. nyitófordulójában a Nyíregyháza Spartacus FC látogat a Rákóczi-stadionba. A szombaton 20 órakor kezdődő találkozó előtt ismerjük meg egy kicsit jobban a nyírségi együttest. Az 1928-ban alapított klub eddig tizenhárom alakalommal szerepelt az NB I.-ben, ahol a legjobb eredménye a hetedik hely volt, melyet még a nyolcvanas években ért el. A második ligát eddig négy alkalommal nyerte meg piros-kék egylet, melyet 2014/2015-ös szezon végén licenc hiányában az NB III.-ba száműzték. Mátyus János vezetésével egy év után visszajutottak az NB II.-be, a Keleti csoport bajnokaként. Ettől a szezontól állandó tagja a másodosztálynak a Nyíregyháza, amely több évadnak is úgy futott neki, hogy szeretne feljutni. Az előző, a koronavírus-járvány miatt félbeszakított szezont a nyolcadik helyen fejezte be a Spari.

 

Az első, illetve a másodosztályban is tíz-tíz alkalommal találkoztak a csapatok, s a győzelmek száma is megegyezik. A húsz találkozó során hat-hat Rákóczi, illetve Spari siker született, míg nyolc alkalommal hagyták el döntetlennel a pályát a csapatok. A gólarány tekintetében valamelyest jobban áll a nyírségi gárda, hiszen 20–15 az állás a javukra.

Legutóbb a 2018/2019-es szezonban találkozott csapatunk a Nyíregyházával. A Rákóczi-stadionban 2–1-es hazai siker született, míg a nyírségi városban 1–0-ra nyert a Spari.

 

A felkészülési időszakban a nyírségiek több edzőmérkőzést is játszottak, jobbára alacsonyabb osztályú ellenfelekkel szemben. Az eredményeik: Nyíregyháza Spartacus–Kisvárda II. 1–3, Sényő–Nyíregyháza Spartacus 1–2, DVSC–Nyíregyháza Spartacus 4–0, Nyíregyháza Spartacus–Kassa 1–2, Nyíregyháza Spartacus–Sajóbábony 5–0, Nyíregyháza Spartacus–Tállya 1–0, Nyíregyháza Spartacus–Putnok 7–0, Nyíregyháza Spartacus–BVSC-Zugló 0–1, Gesztely–Nyíregyháza Spartacus 1–3.

 

A nyári átigazolási időszakban Farkas Aurél Nyíregyházára szerződött csapatunktól, de rajta kívül is érkeztek játékosok a Sparihoz.

Érkezők: Farkas Aurél (Kaposvári Rákóczi), Galambos Ádám (Csákvár), Jánvári Gábor (BFC Siófok), Kalocsai László (Mezőkövesd-Zsóry II.), Kulcsár Hunor (Tiszaújváros – kölcsönből vissza), Motkó Benjamin (Tállya – kölcsönből vissza), Papucsek Barna (szabadon igazolhatóként, legutóbb Balmazújváros), Vasziljevics Nikola (Szeged-Csanád GA U19), Yasin Hamed (szudáni-magyar, szabadon igazolhatóként, legutóbb Sepsi OSK).

Távozók: Forgács Dávid (Paks, onnan Szentlőrinc, kölcsönbe), Pejovics Danilo (szerb-magyar, ?), Szekszárdi Tamás (?).