Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Paksi FC második csapata van a célkeresztben.
Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 28. fordulójában a Paksi FC második csapatának otthonában lépünk pályára. A vasárnap 11.00 órakor kezdődő találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit jobban a Tolna vármegyei együttessel. A paksiak a hetvenes évek óta folyamatosan szerepeltetnek tartalékcsapatot valamelyik bajnokságban, csak a 2013/2014-es évadot hagyták ki, miután kiestek a másodosztályból. Ezt követően 2014/2015-ös idényre szervezték újjá a csapatot, amely megnyerte a megye egyet, s 2015-től szerepel a harmadosztályban.
Jelen
A Kindl István vezette paksiak 27 forduló során 41 pontot gyűjtöttek, amivel a hetedik helyet foglalják el a tabellán. A legutóbbi öt fordulóban háromszor is nyertek, valamit egy döntetlen mellett egyszer kaptak ki. A tolnai vármegyeiek hazai pályán sokkal eredményesebbek, hiszen a pontjaik több mint hatvan százalékát otthon gyűjtötték be.
Közös múlt
A Paks második csapatával rendszeresen megmérkőzünk a felkészülési időszakokban, s ez most sem volt másképp. Bajnoki körülmények között viszont még csak háromszor találkoztunk. Az előző idényben, a tolnai városban fölényes sikert arattunk, míg hazai pályán kikaptunk a paksiaktól. A jelenleg is futó idényben Babinszky Bence duplájával, illetve Mayer Milán és Zoltán Rafael találataival négy-nullára nyertünk.