Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Puskás Akadémia FC II. csapata van a célkeresztben.
Az NB III. Nyugati csoportjának 36. fordulójában, vasárnap 11 órakor a Puskás Akadémia FC második csapatát fogadjuk a Cseri úti sportcentrumban. A találkozó előtt ismerjük meg egy kicsit jobban a felcsútiak harmadosztályú gárdájával. A csapat ezen a néven a 2013/2014-es szezonban kezdte el pályafutását a Fejér megyei első osztályban. Ezt követően került fel az NB III. Nyugati csoportjába, ahol jelenleg is szerepel. A legjobb helyezését a 2018/2019-es évadban érte el, amikor is bronzérmet szerzett. A felcsúti együttesben a számos ifjú játékos mellett olyan rutinos labdarúgók szerepelnek, akik Somogy megyében is letették a névjegyüket, Magasföldi József Siófokon, míg Fodor Marcell Kaposváron. Utóbbi 2017-től 2020-ig erősítette csapatunkat, amellyel feljutott az élvonalba.
Jelen
A Puskás Akadémia FC második csapata 35 fordulót követően a negyedik helyen áll, az eddig szerzett 68 pontjával. A Nagy Ádám vezette felcsútiak húsz alkalommal nyertek, nyolcszor szereztek egy pontot, valamit hétszer kaptak csak ki. A csapatnak három fordulóval a bajnokság vége előtt már nincs esélye a dobogóra, hiszen a Nagykanizsa tíz ponttal előzi meg. A felcsútiak a legutóbbi öt meccset nézve nincsenek jó formában, hiszen csak a Bicskét tudták legyőzni hazai pályán (1–0), majd kikaptak MOL Fehérvár FC II. (2–0) és a listavezető Tatabánya otthonában (1–0), ikszeltek a Komárommal (1–1) és a Balatonfüreddel. A legutóbbi bajnokijukon Demeter Zsombor, illetve korábban csapatunkat is évekig erősíti, kiváló védő, Fodor Marcell is begyűjtötte az ötödik sárga lapját, így nem léphetnek pályára Kaposváron.
Egymás ellen
Csapatunk eddig hét alkalommal találkozott a Puskás Akadémia második csapatával a harmadik ligában. Az első találkozóra 2016. november hatodikán, Kaposváron került sor, de ez még nem hozott gólt. A visszavágón már kettő is esett, előbb Hujber Tamás, majd Hadaró Valentin vette be a Puskás II. kapuját, így elhoztuk a három pontot Felcsútról. A következő évadban mind a két összecsapás együttesünk sikerével ért véget. A Fejér megyei bajnokin négy-kettőre (videós összefoglaló itt), míg a kaposvárin kettő-nullára nyertünk (a mérkőzés ide kattintva nézhető vissza). Ezt követően három évig nem találkoztunk a Puskás II. csapatával. Az előző idényben, idegenben egy nagy vereségbe szaladtunk bele, hiszen négy-nullára kaptunk ki. A kaposvári visszavágó már nem hozott gólt, a mérkőzés ide kattintva nézhető vissza. A jelenleg is futó évad őszi felében hátrányból felállva, Horváth Balázs és Kálmán Szilárd találataival hoztuk el a három pontot Felcsútról.