Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Szentlőrinc SE csapata van a célkeresztben.

 

Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 16. fordulójában Szentlőrincre utazunk. A szombaton 13.00 órakor kezdődő összecsapás előtt ismerkedjünk meg egy kicsit jobban a Baranya vármegyei gárdával.

 

Egymás ellen

A szentlőrinciekkel a másodosztályban kétszer találkoztunk, s bármilyen kevés is a két város közti távolság a harmadik ligában csak ebben az idényben. Az első NB II.-es bajnoki mérkőzést – melynek a kozármislenyi stadion adott otthont – a baranyaiak nyerték 3–1 arányban. Kaposváron sikerült visszavágnunk, s ugyancsak három-egyre nyernünk, így teljesen kiegyenlített a mérleg. Az NB III. Dél-Nyugati szezonjának idénynyitó mérkőzése sajnos nem sikerült jól számunkra, hiszen a baranyaiak négygólos sikert arattak.

 

Jelen

A szentlőrinciek tizenöt forduló után, egyedüliként a csoportban, még mindig veretlenek. Emiatt egy kicsit meglepő, hogy „csak” a második helyen állnak, főleg úgy, hogy megnyerték az Iváncsa elleni, bajnoki döntőnek is beillő találkozót. A baranyaiak azonban háromszor is pontot hullajtottak, ráadásul meglepő helyeken, hiszen a PEAC, a Fradi II. és a Dunaújváros otthonában botlottak egy picit. Hazai pályán azonban még hibátlanok a szentlőrinciek, akik 39 pontjukkal, csak egy egységgel lemaradva az Iváncsától, a második helyen állnak.