Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal az Újpest FC csapata van a célkeresztben.
Együttesünk az OTP Bank Liga NB II. 11. fordulójában az Újpest FC gárdáját látja majd vendégül a Rákóczi-stadionban. A szombaton 17 órakor kezdődő mérkőzést csapatunk a tizenkettedik, míg a fővárosi lila-fehérek a nyolcadik helyről várják. Az Újpest az elmúlt tíz forduló során háromszor nyert, emellett pedig két döntetlen szerepel a neve mellett. Érdekesség, hogy Nebojsa Vignjevic csapatának a Diósgyőrt, a Debrecent és a MOL Fehérvárt sikerült megverniük, hiszen az első két klub ellen labdarúgóink is három pontot szereztek.
Minkét együttesben szerepelnek olyan játékosok, akiknek nem kell bemutatni a soron következő ellenfelet. Az újpestieknél ilyen a kaposvári nevelésű Balázs Benjámin, aki a Mézga Focisuliban ismerkedett meg a sportág alapjaival, majd évekig erősítette a NB I-es Rákóczit, valamint Szakály Péter, aki szintén sokáig volt klubunk labdarúgója. Nálunk Nagy János az, aki Újpesten kezdte a pályafutását, s az első csapatban is bemutatkozhatott.
– Minden egyes meccs fontos számomra, de az Újpest elleninek mindig van egy külön pikantériája, legyen az bajnoki, kupa, vagy edzőmérkőzés – fogalmazott Nagy János, csapatunk középpályása. – Az Újpest mindig is közel állt a szívemhez, de erre a kilencven percre félre kell tennem az érzelmeimet. Folyamatosan követem a szereplésüket, most meg különösen, hogy egy bajnokságban szerepelünk. Egy éve a Magyar Kupában játszottunk az Újpest ellen, ez egy nagyon jól sikerült mérkőzés volt a csapat számára és számomra is. Most is hasonlóban bízom.
Csapatunk a Magyar Kupa előző kiírásának nyolcadik fordulójában találkozott legutóbb az újpestiekkel. Azon a találkozón Borbély Ákos góljával sikerült kiejtenünk a fővárosiakat.
A két együttes eddig harminc első osztályú bajnoki mérkőzést vívott egymással. A történelmi mérleg nyelve az Újpest felé billen, hiszen tizenhat alkalommal nyertek a lila-fehérek, míg csapatunk csak három találkozót nyert meg.
Az első mérkőzésünket 1975. október 15-én vívtuk a fővárosiakkal. Azon a találkozón húszezer néző előtt 4–1-re nyertek a fővárosiak. A mérkőzésen Bene Ferenc is gólt szerzett, aki akkor már az újpestieket erősítette.