Együttesünk a Merkantil Bank Liga 14. fordulójában a Vasas otthonában, az Illovszky Rudolf Stadionban lép pályára. A vasárnap 17 órakor kezdődő összecsapás előtt ismerjük meg jobban az ellenfelet.
A Vasas Futball Club a főváros 13. kerületében található Vasas Sport Club labdarúgó-szakosztálya. A Vas- és Fémmunkások Sport Clubja és ezen belül a profi labdarúgó klub is ugyanazon napon, 1911. március 16-án alakult. A Vasas története során hat alkalommal nyert magyar bajnoki címet, négy alkalommal pedig kupagyőztes volt, a magyar labdarúgó csapatok élvonalbeli mérkőzései alapján számított eredményességi listán az ötödik helyet tudhatja magáénak.
Az angyalföldiek bár jelentősen megerősítették a keretüket a 2020/2021-es bajnoki évadra, de egyelőre nincsenek a feljutást jelentő helyek közelében, hiszen jelenleg a kilencedikek. A szezon két döntetlennel indították a Kazincbarcika, valamint a Békéscsaba ellen, majd kétszer nyertek zsinórban a Csákvár és a Szentlőrinc ellen, de zekkel a sikerekkel nem tudtak kijönni a gödörből. A következő hat meccsen ugyanis nem tudtak nyerni, hiszen kikaptak a Budaörs, a Siófok és a Gyirmót otthonában is, valamint a Szolnokkal, a Debrecennel és a Szombathellyel is ikszeltek. Az időközben edzőváltáson is átesett Vasas a legutóbbi három bajnokijt azonban megnyerte, így csak négy ponttal van lemaradva a második, feljutást érő helyen álló Budaörstől.
A két klub közös történelme igen hosszú időre nyúlik vissza. Ráadásul az első összecsapásra minden Rákóczi szurkoló meleg szívvel emlékszik vissza. Csapatunk első NB I.-ben eltöltött szezonja ugyanis egy Vasas elleni, hazai bajnokival indult, melyen Burcsa Győző duplájával a cukorgyári gödörben maradt a három pont. A győzelemnek pedig, a városi legenda szerint annyira örült egy néma, hogy megszólalt. Az első NB I.-es bajnokin elért siker pedig megadta az alaphangot a remek Vasas elleni meccskehez, hiszen az örökmérleg nyelve együttesünk felé billen. A 26 első osztályú mérkőzésből csapatunk tizenkettőt nyert meg, míg négy döntetlen mellett tíz angyalföldi győzelem született. A másodosztályban még jobb klubunk aránya, hiszen hat találkozóból kettőt nyertünk meg, míg négy meccs ért véget döntetlennel. Ez pedig azt jelenti, hogy a Vasas még nem tudta legyőzni csapatunkat a másodosztályban. Reméljük, ez a sorozat sokáig nem szakad meg.
Így változott a Vasas kerete az átigazolási időszakban
Érkezett: Bánfalvi Dániel (Kubala Akadémia), Kalmár Olivér (ETO FC Győr – kölcsön után végleg), Kilyén Szabolcs (román-magyar, Viitorul Constanta – Románia; legutóbb Dinamo Bukarest, kölcsönben), Litauszki Róbert (Újpest FC), Otigba Kenneth (szabadon igazolhatóként, legutóbb FTC), Pátkai Máté (Mol Fehérvár FC), Pekár László (Mezőkövesd), Radó András (ZTE, szabadon igazolhatóként), Silye Erik (Ferencváros, legutóbb Mezőkövesd – kölcsönben), Sztojka Dominik (Újpesti TE – a VKLA szerződtette, de profi szerződést kötött).
Távozott: Bősz Levente (CSM Poli Iasi – Románia), Gál Mátyás (Kaposvár, szabadon igazolhatóként), Hajdú Ádám (Gyirmót FC Győr), Király Botond (ETO FC Győr), Lakatos Csaba (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Nagy Zoárd (Balatonfüred – kölcsönbe), Rétyi Róbert (FC Ajka – kölcsönbe), Szmola Bálint (Siófok), Torghelle Sándor (visszavonult), Tóth László (Kazincbarcika – kölcsönből vissza).