Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Zsámbéki SK csapata van a célkeresztben.

 

Az NB III. Nyugati csoportjának 19. fordulójában, vasárnap 13 órakor Zsámbéki SK otthonában vendégszerepel csapatunk. A találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit jobban a Pest megyei klubbal.

 

Múlt

A Zsámbéki Sport Kört 1948-ban alapították, a klub színe zöld és fehér. Az alapítástól számított második évben szerepelt először bajnoki keretek között a klub, majd egy közel tíz éves szünet következett. A hatvanas évektől a kezdve a Pest megyei bajnokságokban szerepeltek, majd 1996-tól a Komárom-Esztergom megyeiben. Az ezredfordulón jutott fel az NB III.-ba, ahol hat szezont töltött a csapat, majd kiesett. Három év múlva viszont újra feljutott, de ekkor már csak két szezonra. 2011-től a Komárom-Esztergom megyei első osztályban szerepeltek, ahonnét az előző idényben jutottak fel.

 

Jelen

A Zsámbéki SK 18 fordulót követően az utolsó, azaz huszadik helyen áll a tabellán az eddig szerzett hat pontjával. A vezette Szamosszegi Gábor irányította Pest megyeiek a pontjaik döntő százalékát hazai pályán szerezték, ahol meglepetésre egy-nullára legyőzték az Érdet, valamint a Mór, illetve a MOL Fehérvár FC II. ellen is egy-egy pontot tartottak otthon. Idegenben csupán a ZTE II. ellen tudtak elérni egy nulla-nullát, még az első játéknapon. A lőtt gólok tekintetében is a tabella végén állnak, hiszen csak 13 alkalommal zörgették meg az ellenfelek hálóját.

 

Egymás ellen

A Zsámbéki SK múltjából, illetve területi elhelyezkedéséből adódóan még nem találkoztunk bajnoki keretek között a Pest megyeiekkel. A vasárnap 13 órakor kezdődő bajnoki nyit majd új lapot a közös történelemkönyvben.