Egygólos győzelemmel mutatkozott be az év első tétmérkőzésén a Kaposvári Rákóczi futballcsapata. A somogyiak a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első találkozóján 1-0-ra nyertek a Paks ellen Pavlovic fejesével. Az összecsapás hajrájában Zahorecz büntetőt hibázott.
Az év első tétmérkőzésén az első öt percben nem történt semmi említésre méltó, aztán a sérüléséből felépült Peric 25 méteres szabadrúgása után a vendégek kapusa húzta le a labdát. A kaposváriak többet birtokolták a labdát, de helyzetet eleinte még nem tudtak kialakítani. A 15. percben láthattuk az első szögletet#!# a Paks végezhette el, de nem lett belőle semmi.
A 24. percben megszerezte a vezetést a Rákóczi! Balázs B. egy szép csel után balról középre adott, az érkező Pavlovic pedig 8 méterről a léc alá fejelt. 1-0.
A 35. percben Farkas Z. 28 méteres szabadrúgása után védett a paksi kapus, három perccel később a paksi Barta lőtt 14 méterről, Hegedűs belelépett a lövésbe, így oda lett a lehetőség.
A Rákóczi az első félidő alapján megérdemelten vezetett a szünetben, a Paksnak még kapura lövése sem volt.
A térfélcsere előtt kettős cserét jegyezhettünk fel a tolnai együttesben#!# két jó képességű támadó, Vayer és Magasföldi állt be a második félidőre, és hamarosan kiderült, hogy a vendégek nagyon szeretnének javyítani a helyzetükön… Öt percen belül kétszer is veszélyeztette a Paks a kaposvári kaput#!# a 49. percben Magasföldi 25 méterről végzett el szabadrúgást, és Milinte tornászta szögletre a kapu jobb alsó sarkába tartó labdát. Két percre rá, kapu előtti kavarodás után Vayer csúsztatott bele a labdába, Milinte biztosan védte a 8 méteres fejest.
Az 58. percben Peric lőtt 18 méterről centikkel fölé egy szabadrúgást. A 64. percben Böde lőtt 20 méterről a bal alsó sarok felé, a veszélyesen kanyarodó labdát Milinte csak másodjára tudta megfogni. Öt perccel később kimaradt a félidő legnagyobb kaposvári helyzete. Pavlovic jobb oldali beadása után Peric 8 méterről, senkitől sem zavartatva fejelt gyengén a jobb kapufa mellé.
A 62. percben Farkas Z. szöglete után Grúz fejelt kapura. A kapufát érintő labdát többen már a gólvonal mögött látták, mielőtt Vayer kivágta a kapuból, ám sem a játékvezető, sem a partjelző nem vette ezt észre.
A 70. percben újra villant a sárga lap#!# Hegedűs szájba rúgta Bödét. Újabb eseménytelen időszak után a 83. percben Okuka ragadta meg Kiss Tamást a nyakánál fogva, Kassai játékvezető mindkét játékosnak felmutatta a sárgát. A paksiak két perc alatt három szögletet is elvégezhettek, de a somogyi védelem tudta, mi a dolga. A 87. percben Balázs Benjámint rúgta fel Csehi a tizenhatoson belül. Kassai büntetőt ítélt, Zahorecz, erős, jobb sarokra tartó lövését kivédte a paksiak kapusa.
A Rákóczi győzelemmel nyitotta a futballtavaszt, de a szerintünk tévesen meg nem adott gól és a kihagyott büntető miatt mégsem utazhat nyugodtan a paksi visszavágóra.
Kaposvári Rákóczi – Paks 1-0 (1-0)
Kaposvár, 500 néző. V.#!# Kassai.
Rákóczi FC#!# Milinte – Okuka, Grúz, Zahorecz, Gujic – Hegedűs, Pedro – Pavlovic, Farkas Z. (Kulcsár, 76.), Balázs B. – Peric. Vezetőedző#!# Sisa Tibor
Gólszerző#!# Pavlovic (24.)
Sárga lap#!# Pavlovic (43.), Hegedűs (71), Okuka (83.), illetve Heffler (51.), Kiss T. (83.)