A Videoton FC II. csapatával mérkőzik meg a Kaposvári Rákóczi FC vasárnap 16 órától a Rákóczi-stadionban.

A két csapatot az eddigi hat forduló után mindössze egy pont választja el egymástól. A kaposváriak a második, míg a székesfehérváriak a harmadik helyről várják az összecsapást. Hazai szempontból fontos lenne a három pont begyűjtése, hiszen a listavezető Érd újabb botlása (1-1-es döntetlen Andráshidán) miatt a zöld-fehérek átvehetnék a vezetést a Nyugati csoportban. A Videoton II. az első és a hatodik fordulóban szenvedett vereséget, de közben négy mérkőzést nyert zsinórban. A múlt héten a III. kerületiek szakították meg jó sorozatukat, miután 2-0-ra legyőzték soros ellenfelüket. Érdekesség, hogy a felkészülési időszakban már megmérkőzött egymással a kis Vidi és a Rákóczi, és a mieink Sóron Tibor és Nagy Krisztián valamint a próbázó Tihanyi Olivér találataival háromgólos sikert arattak
„Abból a mérkőzésből nem lehet tanulságot levonni – mondta Artner Tamás, a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője. – Akkor kezdődött a felkészülés, akkor érkezett új edző a csapathoz. Azóta sok játékost igazoltak, tele vannak korosztályos válogatottal, biztos vagyok abban, hogy mostanra sokkal nagyobb játékerőt képviselnek. A keretüket valamivel fiatalabb játékosok alkotják, mint a Puskás Akadémia II. csapatát, és azt lehet látni, hogy sokat fejlődtek taktikailag, mentálisan és kondicionálisan is az előző szezonhoz képest. Arra készülünk, hogy egy fegyelmezett, taktikus és dinamikus csapattal fogunk találkozni. Ha úgy teljesítünk, mint a Puskás ellen, a második félidőben, akkor nem marad el a jó eredmény.”
A kaposváriaknál Rajczi Péter továbbra is maródi, rajta kívül mindenkire számíthat a szakmai stáb. A találkozó vasárnap 16 órakor kezdődik a stadionban.