Pont nélkül maradt a Rákóczi futballcsapata az új évad első hazai bajnoki mérkőzésén. A vendég kecskemétiek kétszer is vezetést szereztek, a mieink erejéből ezúttal egy gólra, egy kapufára és több nagy helyzet kialakítására futotta, így el kellett könyvelni a 2-1-es vereséget. 

Gyászszünettel kezdődött a Rákóczi első hazai bajnoki mérkőzése, a megjelentek a kaposváriak korábbi nagyszerű játékosára, Gulyás Sándorra emlékeztek, aki hatvanöt évesen hunyt el. Rekkenő hőségben indult útjára a labda, de hamar jött a hidegzuhany#!# a vendégek már a 6. percben megszerezték a vezetést. Savic bal oldali szöglete után Mogyorósi lőtt 8 méterről, jobbal a kaposvári kapu jobb felső sarkába. 0-1. 
A bekapott gól után magára talált a kaposvári együttes, és átvette az irányítást. Hosszú percekig csak a kecskemétiek térfelén járt a labda. A 13. percben Okuka került helyzetbe, 14 méteres lapos lövését kiütötte Németh kapus. Két perccel később Babic ívelte előre a labdát, Markus 7 méteres fejesét szépen védte a vendégek hálóőre.  
A 21. percben egyenlített a Rákóczi. Balázs Benjámin ívelte jobbról középre a labdát, Petrache pedig 7 méterről a kapuba fejelt. 1-1. 
A 27. percben Jánvári vette célba a kaput középről, 25 méterről, a pattogós lövést Németh védte. A 32. percben újra előnybe került a Kecskemét. A kaposvári tizenhatoson belül Eliomar tette jobbról középre a labdát, Balázs Zs. lövését Posza még védte, Forró viszont egy lépésről a kapu jobb oldalába bólintott. 1-2. 
A 35. percben tűzijátékot láthattunk a vendégek kapuja előtt, a végén Balázs B. 16 méterről a jobb kapufát találta telibe, majd a védők felszabadítottak. Az utolsó percekben már sok volt az eladott labda, mindenkinek jót tett a szünet. 
Felpörgött a játék a második félidőre, és a kaposváriak egymás után alakították ki helyzeteiket az első percekben. A 46. percben Balázs B. cselezte magát végig a kecskemétiek között, majd Vrucinához passzolt, aki 17 méterről fölé lőtt. Öt percre rá Markus lőtt 23 méterről fölé. Az 54. percben Balázs B. ívelt jobbról középre, Markus Oláh elé tette a labdát, aki elakadt egy védőben, így oda lett a helyzet. Alig egy perc múlva Balázs B. 16 méteres lövését védte a kapus. 
A 66. percben kettős cserére szánta el magát Prukner László#!# Markus helyett Waltner, Vrucina helyett Haruna lépett pályára, nem sokkal később pedig Bőle érkezett Oláh helyére. A 67. percben Balázs B. lőtt 16 méterről, Némethről kipattant a labda, Waltner ismételt, de a kapus a helyén volt.  A 73. percben Balázs Zs. 15 méteres lövése után ölelte magához a labdát Posza kapus. Egy perccel később Bőle szerzett labdát, majd 15 méterről, balról lőtt, Németh a felső sarkos lövést szögletre mentette. A 88. percben Rajczi kapott sárga lapot, miután ütközött Posza kapussal. A legvégén még Waltner előtt adódott lehetőség, de már nem változott az eredmény.

A helyzetek alapján csapatunk rászolgált volna a pontra. 
Kaposvári Rákóczi FC – KTE Phoenix-Mecano 1-2 (1-2)
Kaposvár,  2000 néző. V.#!# Erdős J.
Rákóczi FC#!# Posza – Okuka, Petrache, Zámbó, Jánvári – Addo, Babic – Balázs B., Oláh  (Bőle, 70.), Vrucina (Haruna, 66.) – Markus (Waltner, 66.). Vezetőedző#!# Prukner László.
Kecskemét#!# Németh V. – Mogyorósi, Póti, Karan, Forró – Balázs Zs.  (Nagy P., 84.), Vukasovic, Bulajic, Savic (Patvaros, 76.), Eliomar (Pekár, 59.) – Rajczi. Vezetőedző#!# Bekő Balázs.
Gólszerzők#!# Petrache (21.), illetve Mogyorósi (6.), Forró (32.)
Sárga lap#!# Jánvári (63.), illetve Vukasovic (23.), Rajczi (88.)