A fizikai felkészítés legnehezebb időszakát zárták a Rákóczi labdarúgói, az erősítő munka után pedig szombat este hét órától jöhet a stadionbúcsúztató kilencven perc a Kozármisleny ellen. 

– Csapatunk tagjai és próbajátékosai a hét első felében Somlyai Nóra vezetésével elsősorban az izmokat erősítették, sokat lépcsőztek és iramjátékokat játszottak – kezdte összegzését Házi László vezetőedző. – Szerdán egymás közti játék szerepelt a programban, a fiúk ki is fáradtak rendesen, és csütörtökön visszavettünk a terhelésből. A játékosok most a legfáradtabbak, de ez a felkészülés ezen időszakában természetes. Ha nem így lenne, valamit rosszul csinálnánk. A Kozármisleny elleni találkozó újabb jó erőfelmérő lesz. Nem az eredmény a legfontosabb, hanem a próbajátékosok tesztelése, illetve a csapatjáték csiszolása. Mindkét félidőben különböző összeállításban lépünk majd pályára, és szeretnék fegyelmezett, pontos játékot kérni a fiúktól. Azok a hibák, amik előjöttek Szekszárdon, már nem megengedhetőek. 
Ahogy a szakvezető is fogalmazott, próbajátékosokból van bőven. A stáb szeretné megnézni a két fiatal MTK-labdarúgót, a védekező középpályás Pintért és a támadó Hujbert. Ugyancsak pályára lép a Fradi utánpótlásából is ismert belső védő, Havas, valamint a bal oldalon bevethető  védő és középpályás, Mülléder Szegedről. A csurgóiak házi gólkirálya, Lőrincz Bence ismét lehetőséget kap, csakúgy, mint a korábban a Rákócziban is megfordult Zsivóczky Norbert öccse, Zsivóczky Péter. A technikás szervező középpályás korábban, a Ferencváros színeiben, Ligakupa-mérkőzésen már játszott a kaposváriak ellen.

A találkozó szombaton 19 órakor kezdődik a stadionban.