A Gyirmót FC Győr második csapatának otthonában lép pályára együttesünk az NB III. Nyugati csoportjának 21. fordulójában. A vasárnap 11 órakor kezdődő találkozót a hazaiak a hetedik, míg csapatunk a 13. helyről várja.

 

Egy jónak mondható felkészülés után, – mely alatt hét edzőmérkőzést is vívott csapatunk – vasárnap már a bajnoki pontoké lesz a főszerep. Labdarúgóink szeretnének hárommal hazatérni Gyirmótról, ehhez pedig az is szükséges, hogy a főpróbán látott remek helyzetkihasználást átültessék a soron következő meccsre is.

– Az ellenfél ősszel nagyon meglepett minket: egy tehetséges fiatalokból álló csapat, amely dinamikus, taktikus játékot mutatott – fogalmazott Pogacsics Krisztián, csapatunk kapusa. – Mi akkor még nem voltunk kellőképp összeszokva, de a tavaszi szezonnak már úgy vágunk neki, hogy összeérett a csapat, amit az edzőmérkőzések is bizonyítanak. Az a futball, amit játszani akarunk ült és eredményes is volt ezeken a meccseken, így nagyon várjuk a szezonkezdést, még akkor is, ha idegenben lesz. Szeretnénk megmutatni, hogy mit építettünk fel az elmúlt hetekben. A felkészülés soron betegségek és sérülések is közrejátszottak, így nem biztos, hogy mindenki megkapta a kellő meccsterhelést, azonban az biztos, hogy taktikai szempontból érettebb lett a csapat.

 

Az ősszel egy-egyes döntetlennel ért véget a gyirmóti fiatalok elleni összecsapás. Az összefoglaló ide kattintva olvasható el.