Két győzelem, három vereség a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia csapatainak mérlege a nagypályás bajnokságok tavaszi nyitófordulójában. A két sikerünk egy-egy 3-2-es győzelem a legnagyobb korosztályokban a paksiak ellen. Tizenkilenc éveseink idegenben fordítottak óriási hajrával, kétgólos hátrányból, míg az U17-esek már 3-0-ra is vezettek hazai környezetben.  Nem sikerült a pontszerzés a Cseri úton az U16-nak, és az első osztályban szereplő fiataljainknak sem a debreceni vendégszereplésen.

U15 I. osztály
Debreceni VSC DLA – Kaposvári Rákóczi BFLA 2-0 (0-0)
Debrecen. V.#!# Gyarmati
Rákóczi BFLA#!# Tóth Á. – Vörös, Walter, Fazekas, Baksai – Kocsis, Fridrich (Kovács V., 52.) – Szép (Horváth K., 28.), Locz (Szabó P., 73.), Vadász – Orsós. Vezetőedző#!# Horváth Miklós
Gólszerző#!# Kenderesi (45., 77.)
Horváth Miklós#!# – Az elmúlt hetek negatív eseményei ellenére becsületesen, szervezetten és nagy odaadással futballoztunk. Az első félidőben széllel szemben játszottunk, az ellenfél a saját kapunk elé szorított minket. Ennek ellenére a legnagyobb helyzet előttünk adódott, de rossz döntést hoztunk. A második félidőben egy baloldali akció után kicsit elcsúszott a védekezésünk, többen lemaradtak, így megszerezte a vezetést a hazai csapat. A mérkőzés hátralevő részében mindent megtettünk az egyenlítésért, több lehetőségünk is volt, de újabb gólt csak a debreceniek szereztek az utolsó percben. Játékosaim a vereség ellenére dicséretet érdemelnek, úgy érzem, az egy pontra rászolgáltunk volna.
U14 I. osztály
Debreceni VSC DLA – Kaposvári Rákóczi BFLA 7-2 (1-1)
Debrecen. V.#!# Péterfi
Rákóczi BFLA#!# Zarka – Csatos, Fenyvesi Kinder, Fehérvári – Pintér, Szederkényi – Ádám L. (Kovács L., 28.), Schuller (Miklós, 53.), Gyenes (Ferencz, 46.) – Csertán. Vezetőedző#!# Horváth Zoltán
Gólszerzők#!# Mak (40.), Farkas (48., 62.), Baranyai (49.), Fűzfői (55.), Talpalló (63.), Bényei (70.) illetve Szederkényi (32.), Csertán (77.)
Horváth Zoltán#!# – A bajnokság egyik – ha nem a legjobb – csapatával játszottunk. A játék minden elemében technikai, fizikális, gyorsasági mutatókban felülmúltak bennünket. Ami pozitívum volt, az az, hogy ennek ellenére egy félidőn keresztül egyensúlyban tudtuk tartani a mérkőzést. Ami viszont nem tetszett, az a második félidőben húsz perc alatt bekapott öt gól. Nehéz tavasz előtt áll a csapat, de azon leszünk, hogy hétről-hétre fejlődjünk, és azokon a mérkőzéseken, ahol reális esélyünk van a pontok szerzésére, begyűjtsük azokat.
U19 II. osztály
Paksi FC – Kaposvári Rákóczi BFLA 2-3 (2-0)
Paks. V.#!# Horváth Gy.
Rákóczi BFLA#!# Bonnyai –Kulcsár, Tratnyek (Fiáth,46.), Szabó A., Kovács R. – Vers (Balogh Sz. 25.), Horváth F. –Vajda (Szilveszter, 57.), Fonyódi, Bíró – Herzsenyák. Vezetőedző#!# Waltner Róbert
Gólszerzők#!# Pál A. (4.), Reicheld (15.) illetve Balogh Sz. (79.), Herzsenyák (82.), Fiáth (92.)
Waltner Róbert#!# – Érdekes mérkőzést játszottunk. 65 percig nem ismertem rá a csapatomra, nem tudtunk kialakítani egyetlen helyzetet sem. Nagyon rossz felfogásban játszottunk egy kellemetlen ellenféllel szemben. Öt védővel álltak fel, és mi beívelni próbáltuk mögéjük a labdát, amely szinte lehetetlen volt. Próbáltam cserékkel frissíteni és átalakítani a csapatomat, ami a végére meghozta a sikert. 65 percig lassú ritmusban játszottunk és sokat cipeltük a labdát. Ekkor már nem bírtam tovább és bekiabáltam, hogy kezdjünk el maximum három érintővel játszani. Ekkor felgyorsult a játék, sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, és az utolsó 11 percben három gólt rúgtunk, amivel megfordítottuk a mérkőzést! Jó volt megint a pályán együtt ünnepelni a játékosokkal, az ilyent az ember nem felejti el. Sok minden kitört akkor belőlünk! Fiáth Pétert a félidőben becseréltem, pedig hat hét alatt csak három edzést csinált végig, és most győztes gólt fejelt. Balogh Szabolcs is fontos gólt rúgott, őt már a 25. percben becseréltem. Megint előjött az akarat, ami ránk jellemző. GRATULÁLOK AZ EGÉSZ CSAPATNAK!!!


Fiáth Péter szerezte az U19 győztes gólját
(Fotó#!# Lang Róbert)
U17 II. osztály
Kaposvári Rákóczi BFLA – Paksi FC 3-2 (1-0)
Kaposvár, Cseri út. V.#!# Hegedűs
Rákóczi BFLA#!# Andrejev – Baki, Huszár, Zentai, Guzorán – Kalina, Tarcsa (Márkus, 46.) – Szántó, Németh N. (Tamás Sz., 46.), Bradics – Borbély. Vezetőedző#!# Richter Sándor
Gólszerzők#!# Bradics (23.), Szántó (50.), Borbély (52.)

Richter Sándor#!#
– Az első félidőben kiegyenlített játék folyt, főleg a Paks térfelén. Voltak lehetőségeink, de a végén pontatlanság miatt ezek nem voltak eredményesek. A félidő vége felé mégis megszereztük a vezetést, megérdemelten. A második félidő elején nagyon jó húsz percet produkáltunk. Két szép találattal lenulláztuk az ellenfelet. Utána azonban érthetetlen okok miatt nem azt játszottuk, amit ilyenkor kell. Egy védő és nagyon nagy kapushibával felhoztuk a padlón lévő ellenfelet. Ezután teljesen szétesett a játékunk, s izgulnunk kellett a meccs végéig. Bár egy óriási százszázalékos helyzetünk így is adódott, amivel véglegesen eldönthettük volna a meccset. A mérkőzés pozitívuma a három pont és a második félidő első húsz perce. Legnagyobb problémánk a középpályás védekezésben volt.
U16 II. osztály
Kaposvári Rákóczi BFLA – Paksi FC 0-2 (0-0)
Kaposvár, Cseri út. V.#!# Réz
Rákóczi BFLA#!# Boda – Fenyvesi (Géczi, 80.), Albrecht, Simon, Deák – Boros-Gyevi (Szente, 65.), Palkovics – Holoda (Kormos, 46.), Bekő, Nagy K. (Galambos, 65.) – Keresztes (Székely, 83.). Vezetőedző#!# Miovecz Zoltán
Gólszerzők#!# Süvöltős (80.), Kósa (94.)
Miovecz Zoltán#!# – Hosszú idő telt el az utolsó bajnoki mérkőzést követően, azóta egy jól megtervezett felkészülésen és sok edzőmérkőzésen vettünk részt. Mindez erős fejlődést mutatott az egyéni és csapatjátékban egyaránt. Bizakodva várhattuk a Paks elleni összecsapást, és azt a teljesítményt, amelyet a játékosok előzőleg kitettek a pályára. Az ellenfél annyival volt jobb nálunk, hogy elő tudta venni és alkalmazta is a gyakoroltakat. Számomra érthetetlen volt görcsösségünk, és a tét ilyen formában való megjelenése a játékban.