Szombaton 16 órától, hazai pályán a Kecskemét ellen vívja az év utolsó bajnoki mérkőzését a Rákóczi futballcsapata. A fiúk az Üllői úti pontszerzés után természetesen most már nyerni szeretnének a középmezőnyhöz tartozó lilák ellen – annak ellenére, hogy az eltiltott házi gólkirály, Peric nem lehet ott a pályán. 

Megfelelő bátorság, koncentráció. Ennyi kellene a hőn áhított győzelemhez Balázs Benjámin szerint. A Rákóczi játékosa a közelmúltban ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba.

– Másfél hétig voltam edzőtáborban. Olaszországban játszottunk, sajnos kikaptunk 2-0-ra. Tizenöt percet voltam a pályán, sokat értem labdába, úgy érzem, jól játszottam – értékelt a játékos.
A kaposváriak vasárnap, a Ferencváros otthonában elkönyvelhették tizenegyedik döntetlenjüket is. 
– Ez most olyan döntetlen volt, ami bravúr, mert emberhátrányban sikerült elérnünk. A Kecskemét ellen nagyon fontos lenne itthon tartani a három pontot – tette hozzá a futballista.
A hatodik helyen álló KTE edzőváltás után látogat Kaposvárra. 
– Az előre játékuk nagyon jó. Mi az utóbbi két meccsen kaptunk is egy négyest ott. Ha fegyelmezettek leszünk hátul, mint a Ferencváros ellen, akkor sikeresek lehetünk. Most már tényleg jó lenne örülni a három pontnak. Nagyon fontos lesz a hétvégi meccs, sok múlik azon, ki mennyire akarja a győzelmet. Bízom benne, hogy mindenki úgy gondolkodik, mint én#!# amíg tart a bajnokság, a kupameccsek, az edzések, addig profiként száz százalékot kell nyújtani mindenkinek – mondta Hegedűs Dávid.
A fiúk azt ígérik#!# összekapják magukat a hosszú szezon utolsó bajnoki találkozójára.
A Kecskemét elleni derbi szombaton 16 órakor kezdődik a Rákóczi Stadionban.