Az NB III. Nyugati csoportjának nyolcadik körében, szerdán Balatonfüreden lép pályára csapatunk, amely szombaton az Andráshidát fogadja.

 

Szerdán 16 órai kezdettel kiemelten fontos mérkőzés vár együttesünkre, amely a Borgulya István vezette Balatonfüredi FC otthonában lép pályára. Bár még nagyon a bajnokság elején járunk, de nyugodtan kijelenthetjük: ez, illetve a következő, Andráshida elleni mérkőzés vízválasztó lehet a csapat életében.

– A győzelemért utazunk Balatonfüredre – hangsúlyozta Borbély Ákos, csapatunk saját nevelés játékosa. – Szeretnénk bebizonyítani mindenkinek, még saját magunknak is, hogy képesek vagyunk a sikerre. Nem csak a Balatonfüred elleni, hanem az Andráshida elleni mérkőzésen is a három pont a célunk, ami már a tabellán is megmutatkozna, s az ellenfeleknek is jeleznénk, hogy tartaniuk kell tőlünk. A keretből mindenkin érződik a motiváltság és a győzni akarás, mindenki meg akarja mutatni, hogy ebbe a csapatba való. Sajnos eddig nem jött ki a lépés, de azon vagyunk, hogy ez megforduljon.

Együttesünk a legutóbbi három tétmérkőzésen nem tudott nyerni, sőt szombaton a Magyar Kupától is búcsúzott, de labdarúgóink azért dolgoznak, hogy ez megforduljon.

– Csalódottak voltunk a Cegléd elleni kupameccs után, amely egyáltalán nem a tervek szerint alakult – tette hozzá Borbély Ákos. – Az első játékrész alapján nem is volt benne a mérkőzésben, hogy három-nullára kikapunk, de az megbosszulta magát, hogy kihagytuk a helyzeteket.