Ellenfél-lesen: Dunaföldvár

Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal az FC Dunaföldvár csapata van a célkeresztben.

 

Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 4. fordulójában az FC Dunaföldvár együtteséhez utazunk. A szombaton 17.30 órakor kezdődő találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit jobban a Tolna vármegyei együttessel. A Duna-parti település csapata a ’40-es évektől fogva lép pályára keretek között. A gárda 1988-ig a megyei bajnokságokban volt érdekelt, majd egy szezonban kipróbálta magát a harmadik ligában. Kilenc év után jutott fel ismét az NB III.-ba, de ez a kaland is csak egy idényig tartott. Az előző évadban a földváriak a Tolna megyei első osztályú aranyérem után a Semjénháza elleni osztályozó is sikerrel vették, így visszakerültek az NB-s porondra.

 

Jelen

A dunaföldváriak 25 év után jutottak fel újra a harmadosztályba, ahol a jelek szerint ezúttal nem egy idényre terveznek. Ezt az igazolásaik is mutatják, hiszen szerződtették például a komoly első osztályú múlttal rendelkező Bartha Lászlót. A bajnokságot viszont nem kezdték jól, hiszen négy-egyes vereséget szenvedtek az előző idényben harmadosztályú bajnok Iváncsa otthonában. Az első hazai találkozójukat viszont már megnyerték, 3–2-re a Dunaújváros ellen, míg a harmadik játéknapon három-nulla arányban nyertek a szintén újonc Mohács otthonában. Az eddig szerzett hat pontjukkal az ötödik helyet foglalják a tabellán. A MOL Magyar Kupa első fordulóját sikerrel vették a dunaföldváriak, hiszen nyolc-nullára nyertek K.Ócsárd SE otthonában.

 

Közös múlt

A Dunaföldvárral még nem találkoztunk bajnoki keretek között, így szombaton új fejezet nyílik mind a két klub történelmében.

Hampuk-duplával született meg az első hazai pont

Kétgólos előnyt adtunk le, így nem tudtuk megszerezni az elő bajnoki sikert a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő ellen az NB III. Dél-Nyugati csoportjának harmadik fordulójában.

 

Két fordulót követően még győzelem nélkül álltunk a tabellán, de ezen a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő elleni, hazai találkozón szerettünk volna változtatni. Ezt már a találkozó első másodperceiben is érezi lehetett, sőt látni is, hiszen Szederkényi Ádám már a huszadik másodpercben célba vette az ellenfél kapuját, igaz, kapáslövése kevéssel fölé szállt, de már ez is tapsot érdemelt a közönségtől. Erre viszonylag hamar érkezett válasz a vendégek részéről, de Usakov Pavel a harmadik percben eleresztett, 15 méteres lapos lövését könnyedén védte a fiatal Horváth Fábián, aki először kapott lehetőséget kezdőként. A folytatásban Ekker Milán előtt adódott két nagy lehetőség, még bőven az első negyed órán belül. Előbb a bal alsót vette célba, hat méterről, jobbról, de Orczi Kristóf Antal résen volt, leért a lövésre, majd Babinszky Bence beadása után nyolc méterről, középről, kapásból tűzte kapura a labdát, azonban ekkor a hálóőr nyerte kettejük csatáját. Sőt, még a kipattanónál, amit már Hampuk Ádám lőtt a jobb alsó irányába is a kapus nyert. A következő lehetőségünknél viszont már ő is tehetetlen volt: Alessio Mazzonetto szerelte a középpályán Zólyomi Dávidot, majd a megszerzett labdával betört a tizenhatoson belülre, Hampuk Ádám elé tálalt, aki egy könnyed bokamozdulattal a kapu közepébe emelte a labdát a kifutó kapus felett (1–0). A félidő derekán pedig Horváth Balázs lövése okozott némi gondot az ellenfél kapusának, de végül megoldotta a feladatot. Félórányi játék után egy jogosnak tűnő tizenegyessel növelhettük volna előnyünket, hiszen Horváth Balázs remek labdájával Ekker Milán lépett be a tizenhatoson belülre, ahol egy csel után elhúzta a lábát Zólyomi Dávid, de hiába tűnt egyértelmű szabálytalanságnak, a bíró nem adott büntetőt. Ennek ellenére is megszületett az újabb gólunk, a 37. percben Hampuk Ádám volt szemfüles, gyorsan elvégzett egy szabadrúgást, Babinszky Bence pedig megiramodott a labdával a bal szélen, centerezett, középen pedig Horváth Balázs érkezett, akinek lövését még blokkolták a gárdonyiak, de a kipattanót Hampuk Ádám már közelről a kapuba juttatta (2–0).

A fordulásra mindkét vezetőedző cserélt, de a mérkőzést továbbra is irányítottuk, helyzeteket alakítottunk ki, nem is akármekkorákat! Az első (mármint ebben a félidőben első) szögletünk után Babinszky Bence lőtt éles szögből, de Orczi kapus ismét védett. A következő támadásnál Horváth Balázs beadását követően Niocló Mazzonetto lőtt hat méterről a jobb kapufa mellé centikkel, majd egy percre rá Horváth Balázs gurított szintén a jobb kapufa mellé tizenöt méterről. Négy perc elteltével már a kaput is eltaláltuk, azonban Szederkényi Ádám erős, tizenöt méteres kapáslövésénél bravúrt mutatott be Orczi kapus. A kihagyott helyzetek sajnos megbosszulták magukat, hiszen a 64. percben, egy beívelés után Tóth Tibor elé fejelték le a labdát, aki közelről, középről lőtt a kapu közepébe, mikor Heil Mátét éppen az oldalvonalon kívül ápolták (2–1). Közvetlen a hajrába lépve Szombati Benedek kapufája jelezte, hogy a vendégek nem adták fel, majd egy percre rá már az egyenlítő találatot is megszerezte Balogh Ádám, akire nem igazán figyelt a védelmünk, így közelről tudott a hálóba lőni (2–2).

Az utolsó percekben mind a két csapat előtt adódtak lehetőségek arra, hogy eldöntsék a három pont sorsát, de a helyzetek kimaradtak, így továbbra is várat magára az első győzelmünk ebben az idényben.

 

Horváth Rudolf: – A döntetlen ellenére most nem tudom elmarasztalni a csapatot. Kettő-nulla után is támadtunk, majd az első vendég-gólnál a középső védőm nem volt a pályán, sajnos továbbra is nagy hátrány Harsányi Dániel hiánya. A Gárdony hiába újonc, teljesen kicserélődött a kerete, meglepetéscsapat lesz.

 

Bozai Attila: – Két ellentétes félidőt láthattunk, részben tudom az okát, a Kaposvár jobban akart. Jól kezdtük a mérkőzést, de a Kaposvár átvette az irányítást. Az első félidőben sokkal jobbak voltak, de szerencsére bejöttek a cseréim, nyáron elmondtam, hogy a mi csapatunk nem tizenegy főből áll. A végén bámelyik csapat eldönthette volna a találkozót, ehhez picivel közelebb állt a Kaposvár.

 

Kaposvári Rákóczi FC–Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő 2–2 (2–0)

Kaposvár, Rákóczi Stadion, 400 néző V.: Gáspár A. (Kondákor T., Hegedüs-Baráth N.).

Kaposvári Rákóczi FC: Horváth F. – Ekker, Gál, Heil, Pusztai – A. Mazzonetto, Szederkényi, Horváth B. (Pintér M., a 79. percben) – Babinszky, Bíró D. (N. Mazzonetto, a szünetben), Hampuk (Ötvös, a 86. percben). Vezetőedző: Horváth Rudolf.

Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő: Oczi – Jancsó Cs. (Mód, a szünetben), Szabó B., Lencsés, Dorogi – Szellák, Zólyomi (Jancsó B., a 61. percben) – Usakov (Szombati, a 72. percben), Balogh Á., Kövesdi (Pekowski, a 61. percben) – Bozai B. (Tóth T., a 61. percben). Vezetőedző: Bozai Attila.

Gólszerzők: Hampuk (a 18. és a 37. percben), illetve Tóth T. (a 64. percben), Balogh Á. (a 77. percben).

Sárga lap: Bíró D. (a 44. percben), Babinszky (a 85. percben), illetve Zólyomi (a 21. percben), Balogh Á. (a 66. percben).

Az első bajnoki siker a cél

A MOL Magyar Kupa siker után az első bajnoki győzelemre hajtunk vasárnap, amikor is 17.30 órai kezdettel a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdőt fogadjuk a Rákóczi Stadionban, az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 3. fordulójában.

 

Két bajnokit követően egyelőre győzelem nélkül állunk a tabellán, azonban ezen szeretnénk változtatni a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő elleni találkozón. A Fejér vármegyeiek szemben a történelmünk során eddig két bajnoki meccset vívtunk, s mind a kettő csapatunk sikerével zárult.

– Sajnos az első győzelem még várat magára, pedig a második fordulóban közel álltunk hozzá, de az utolsó percben gólt kaptunk – mondta Nicoló Mazzonetto, csapatunk támadója. – A kupában viszont sikerült nyernünk, így jó a hangulat a csapaton belül, pozitívan várjuk a hétvégi mérkőzést, ahol szeretnénk megszerezni az első győzelmet, hiszen fontos lenne a három pont.

A kupasikernek van egy kis hátránya, hiszen egy hosszabbításos, sok párharcot hozó meccsen jutottunk tovább, míg a gárdonyiak nem szerepelnek a kupában, így frissebben várhatják a vasárnapot.

– Elég nehéz találkozón vagyunk túl, ahol, egy védekező csapat ellen játszottunk, melyet nehéz volt megbontani – tette hozzá Nicoló Mazzonetto. – Szerencsére a hosszabbításban sikerült nyernünk, hiszen a tizenegyeseknél bármi lehetett volna.

A tabellán jelenleg a harmadik helyen álló Gárdony még veretlen, s egy kiadós, hat-egyes siker után érkezik a Rákóczi Stadionba.

– Sok új játékos alkotja a gárdonyi csapatot, erre az edzőnk is felhívta a figyelmünket – mondta a soron következő ellenfélről Nicoló Mazzonetto. – Reméljük, hogy jó játékkal itthon tartjuk a három pontot.

Elhunyt Gyerák Ferenc

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 91. évében elhunyt Gyerák Ferenc, aki 37 éven át volt klubunk gépkocsivezetője.

 

Sajnos ismét gyászol a Rákóczi-család, ugyanis 91 éves korában elhunyt Gyerák Ferenc, aki az 1960-as évektől szállította a csapatunk játékosait, megannyi kalandot, élményt átélve a közel negyven év alatt.

 

Gyerák Ferenc emlékét szívünkben őrizzük tovább!

 

Fotó: Dér Tamás facebook oldala

Ellenfél-lesen: Gárdony

Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő csapata van a célkeresztben.

 

Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 3. fordulójában a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő látogat Kaposvárra. A vasárnap 17.30 órakor kezdődő találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit jobban a Fejér vármegyei együttessel. A Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő VSC egy igen fiatal klub, hiszen 24 évvel ezelőtt, 1997-ben alapították. Az egyesület azonban jogutódja az 1951-ben alakult Gárdonyi DISz csapatának. A gárdonyiak 2020 nyaráig csak a megyei bajnokságokban szerepeltek. A 2019/2020-es idényt hozta meg számukra az áttörést, hiszen vezették a Fejér megyei első osztályú bajnokságot, amikor azt félbeszakította a világméretű koronavírus-járvány. A Velencei-tó partján lévő település csapata pedig így felkerült a harmadik ligába, ahonnét a 2021/2022-es évad végén kiesett. Az előző idényben újra megnyerték a Fejér vármegyei élvonalat, s bár az osztályozón alulmaradtak a Szeged második csapatával szemben, de ennek ellenére, mivel a Hajdúszoboszló visszalépett indulhattak az átalakuló NB III. Dél-Nyugati csoportjában.

 

Jelen

A gárdonyiak még veretlenek a bajnokságban. Az első fordulóban, Dunaújvárosban értek el egy-egyes döntetlent, míg a másodikban, hazai pályán hat-egyre ütötték ki a szintén újonc Mohácsot. A Gárdony csapatában jelenleg három olyan labdarúgó is van, akik korábban Kaposváron is megfordultak. A támadó, Jancsó Buda a 2021/2022-es idényben 15 mérkőzésen egy gólt szerzett, míg a jobb oldali védő, Zólyomi Dávid – aki ezen a nyáron igazolt Gárdonyba – 67 mérkőzésen viselte csapatunk mezét, s ugyancsak egyszer volt eredményes. Emellett a kaposvári nevelésű kapus, Borsi Bence ezen a nyáron igazolt Nagykanizsáról Gárdonyba.

 

Közös múlt

Csapatunk eddig háromszor találkozott a Gárdonnyal. A MOL Magyar Kupa 2021/2022-es szezonjának első fordulójában éppen a Fejér vármegyei csoportriválist sodorta együttesünk útjába Fortuna. Az a találkozó igencsak kiélezett küzdelmet hozott, azonban János Norbert találatával továbbjutottunk. Az első bajnoki már nem volt szoros, ugyanis Kondor Kristóf, Harsányi Dániel, Mayer Milán, Pintér Norbert és János Norbert is bevette a gárdonyiak kapuját, amire csak egy hazai válasz érkezett. A kaposvári találkozó már nem hozott ennyi gólt, de Bíró Dominik találatával így is otthon tartottuk a három pontot. A Gárdony elleni mérlegünk ezzel pedig hibátlan.

Fő támogatók










Médiapartnereink