Bicskén folytatnák a jó sorozatot
Vasárnap 14 órakor a Bicskei TC otthonában lépünk pályára az NB III. Nyugati csoportjának 26. fordulójában.
Sorozatban két győzelem után a harmadikért utazik csapatunk Bicskére, ahonnét eddig kevés csapatnak sikerült elhozni a három pontot, azonban labdarúgóink azért fáradoznak, hogy ne szakadjon meg a jó sorozatunk.
– A győzelem mindig nagy motivációt ad számunkra – fogalmazott Ekker Milán, csapatunk játékosa. – Minden erőnkkel azon leszünk, hogy ezt a nyerő szériát tartani tudjuk és Bicskéről is sikerüljön elhozni a három pontot. Egy nagyon jó iramú mérkőzésre számítok, mivel idegenben jobban szerepelünk.
Ekker Milánnak fontos szerepe volt abban, hogy az előző fordulóban végre otthon tartsuk a három pontot, amire október óta nem volt példa. A Mór ellen ugyanis az újabban újfent a támadóharmadban szerepet kapó játékos gólja döntött.
– Természetes örülök, hogy az én gólommal sikerült hazai pályán is nyerni, nagyon fontos volt nekünk ez a győzelem – tette hozzá Ekker Milán, akit arról is kérdeztünk, milyen érzés számára, hogy újra a csatársorban szavaz számára bizalmat a szakmai stáb.
– Jól érzem magam a támadószekcióban, nagy önbizalmat ad, hogy gólokkal tudom támogatni a csapatot – mondta labdarúgónk.
Ellenfél-lesen: Bicske
Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Bicskei TC csapata van a célkeresztben.
Az NB III. Nyugati csoportjának 26. fordulójában, vasárnap 14 órakor a Bicskei TC otthonában szólítják majd pályára labdarúgóinkat. A találkozó előtt ismerjük meg egy kicsit jobban a Fejér vármegyei település csapatával. A klub történelméről már korábban írtunk. Ezt ide kattintva lehet elolvasni.
Jelen
A bicskei gárda 25 fordulót követően a tabella nyolcadik helyén áll. Csordás Csaba tanítványai eddig csapatunkhoz hasonlóan 39 pontot gyűjtöttek, de több győzelmünknek köszönhetően megelőzzünk őket. A tavaszt igen jól kezdte a BTC, hiszen előbb az ETO Akadémiát (3–0), majd a MOL Fehérvár második csapatát is legyőzte (2–0) hazai pályán, ezt követően egy kis meglepetésre nem tudtak gólt szerezni Komáromban (0–0). A következő játéknapon hazai pályán győzték a listavezető Tatabányát (1–0), míg a legutóbbin kikaptak Balatonfüreden (2–1), amivel megszakadt az ötmeccses veretlenségi sorozatuk. Hazai pályán viszont novemberben kaptak ki utolsójára, akkor a Veszprém tudott nyerni a Fejér vármegyei városban. A bicskeiek keretében jelenleg két olyan labdarúgó van, aki korábban viselte a Rákóczi mezt: Sóron Tibor és Lakatos Gergő. Előbbi a 2017/2018-as szezonban míg utóbbi két felvonásban 2014-től 2019-ig és a 2021/2022-es évadban szerepelt Kaposváron.
A bicskeiekkel kapcsolatos további hír, hogy előző héten, ünnepélyes keretek között, az NB I.-es Puskás Akadémia FC elleni barátságos mérkőzéssel egybekötve adták át a felújított klubházukat.
Egymás ellen
Együttesünk az előző szezonban háromszor is megmérkőzött a Bicskével, a MOL Magyar Kupában egyszer, illetve az NB III. Nyugati csoportjában kétszer A kupában együttesünk hátrányból felállva győzött kettő-egyre. A mérkőzés összefoglalója ide kattintva tekinthető meg. Az első bajnoki mérkőzés ugyancsak kaposvári sikert hozott. A 16. fordulóban Szederkényi Ádám, Bíró Dominik és Pintér Norbert is bevette a Bicske kapuját, amire csak Sóron Tibor tudott felelni. A mérkőzés összefoglalója ide kattintva nézhető meg. A harmadik összecsapás ugyancsak hazai sikert hozott. Bicskén bár Kondor Kristóf góljával együttesünk szerzett vezetést, de a Fejér vármegyeik fordítottak, s otthon tartották a három pontot. A jelenleg is zajló évadban, a hetedik fordulóban találkoztunk a bicskeiekkel. A Rákóczi Stadionban rendezett találkozón igen korán, a tizedik percben megszereztük a vezetést Pintér Norbert révén, amit támadónk négy perc múlva meg is duplázott. A három-nullás végeredményt pedig Bori Gábor öngólja állította be.
Szurkolói információk a Bicske elleni meccsre
Együttesünk az NB III. Nyugati csoportjának 26. fordulójában a Bicskei TC otthonában lép pályára. A vasárnap 14 órakor kezdődő bajnoki előtt néhány hasznos információval szeretnénk segíteni szurkolóinkat.
A Bicskei TC elleni bajnoki mérkőzésnek a nemrég felújított Bicskei TC Sporttelepe ad majd otthont, melynek címe: 2060 Bicske, Kerecsendi Kiss Márton utca 2.
Megközelítés
Vonattal Bicske-alsó vasútállomásra érkezve kell leszállni, majd kb. 600 méter gyalogosan. Gépjárművel az M1-es autópálya 39. km-nél, Budapest felől az 1-es főútról a 29. km-nél kell lekanyarodni, egyéb irányokból pedig a felcsúti körforgalomnál „Bicske dél” kihajtón haladva lehet megérkezni a sporttelephez.

Parkolás
Szurkolóink a vendégszektor mellett, az Akácfa utcában tudnak parkolni a mérkőzés ideje alatt.
Jegyárak:
Felnőtt: 1.000 Ft
Diák, nyugdíjas: 600 Ft
14 éven aluliak számára ingyenes
A jegypénztár és a stadion a mérkőzés előtt másfél órával, jelen esetben 12.30 órakor nyit ki. Szurkolóink a helyszínen tudják megvásárolni a belépőket. Kizárólag készpénzes fizetésre van lehetőség. A kedvezményes jegyek igénybevételéhez érvényes igazolványok szükségesek.

Büfé
A mérkőzés ideje alatt büfé üzemel majd a vendégszektorban.
Közvetítés
A mérkőzésről nem lesz élő közvetítés, de percről-percre tudósítást adunk a Twitter csatornánkon, illetve a honlapunkon.
Megszakadt a rossz hazai sorozat
Ekker Milán góljával végre itthon tartottuk a három pontot a Móri SE ellen az NB III. Nyugati csoportjának 25. fordulójában.
A tabella utolsó előtti helyén álló, idén még pontot sem szerző Mórt fogadtuk a Cseri úti sportcentrumban, ahová átköltözve még nem tudtunk győzni. Ezt a rossz sorozatot szerettük volna megszakítani a télen edzőt váltó Fejér vármegyeiek ellen, így már a mérkőzés első perceiben több helyzetet kialakítottunk. Sőt, az első után könnyedén gólt szerezhettünk volna, de Borbély Ákos beadása után Bíró Dominik rosszul vette át a labdát, így Kovács Dániel védeni tudta a lövését. A következő percekben még Zólyomi Dávid és Borbély Ákos is jelentkezett egy-egy jó átlövéssel, de az újabb ziccerekre a félidő derekáig kellett várni. Előbb Zólyomi Dávid ugratta ki remek ütemben Bíró Dominiket, aki elhúzta a kapus mellett a labdát, de kisodródott, így a lövését a visszazáró Sötét Dávid kivágta a gólvonalról. Ezt követően viszont, a 29. percben megszereztük a vezetést: Böndi Ádám kapáslövését Ekker Milán vette át az ötösön belül, majd a kapu jobb alsó sarkába továbbította a labdát (0–1). Az előnyünket viszont nem tudtuk megduplázni, pedig Bíró Dominik újra helyzetbe került, de ezúttal is hosszan tolta meg a labdát ziccerben, majd Pintér Norbert fejesét a kapufa hárította, míg a játékrész vége felé Borbély Ákos kevéssel gurított a jobb kapufa mellé.
A fordulás után szinte közvetlenül Gál Mátyás csúsztatása jelentette az újabb veszélyt, de ezt követően leült az addig igen lüktető iramban zajló találkozó. Ez a móriaknak kedvezett, akik némi mezőnyfölényt tudtak kialakítani, viszont kicsit több mint egy óra után ismét könnyedén megduplázhattuk volna az előnyt, azonban Ekker Milán középre gurítása után Bíró Dominik öt méterről a kapu mellé belsőzött. Emiatt izgalmasan alakult a hajrá, melyben Pintér Máté közeli lövését védte a móriak kapusa, azonban Ekker Milán gólra elég volt ahhoz, hogy október után újra itthon tartsuk a három pontot.
Horváth Rudolf: – Brusztolós mérkőzés volt, de erre is számítottunk, hiszen egyáltalán nem becsültük le a Gosztonyi Andrással felálló Mórt, melyet egy magasabban osztályban is megfordult edző készített fel. A munkája látszik a csapaton, hiszen csak egy gólokkal kapnak ki, ezért is tudtuk, ha nem rúgjuk meg a második gólt, kellemetlenné válik a stílusuk, felívelik a labdát a magas játékosaikra, de ezt Harsányi Dániel vezetésével hatástalanítani tudtuk. Helyzete nem volt az ellenfélnek, viszont megnehezítettük a dolgunkat, hiszen ordító helyzeteket hagytunk ki. A lényeg, hogy hosszú idő után újra nyertünk hazai pályán és sorozatban a második mérkőzésen nem kaptunk gólt, illetve ezúttal is sok helyi fiatal kapott lehetőséget. Szeretnénk a Tatabánya elleni meccsig sorozatban nyerni a meccseket, hogy a bajnokaspiráns ellen újra futballhangulat legyen.
Bozai Attila: – A mérkőzés vége izgalmasra sikerült, de újra abban a helyzetbe kerültünk, amibe hetek óta vagyunk, egy góllal kikaptunk. Nekünk minden mérkőzés egy döntővel ér fel, hiszen, amikor télen átvettem a csapatot egy lehetetlennek tűnő küldetést vállaltam el. Az őszihez képest egyértelműen lépett előre a csapat, bár most nem voltunk annyira közel a pontszerzéshez, mint az előző hetekben. A Rákóczi többet tett a győzelemért, minőségben előttünk járnak, azonban bosszantó gólt kaptunk, hiszen az egyik játékosok beragadt. Ezt követően viszont nem tudta lezárni a meccset az ellenfél, így bíztunk abban, hogy a futball örök törvénye most is érvényesül, de sajnos újra megint a szimpatikus vesztes szerepét tudtuk csak eljátszani.
Kaposvári Rákóczi FC–Móri SE 1–0 (1–0)
Kaposvár, Cseri úti sportcentrum, 170 néző. V.: Holczbauer F. (Keszthelyi T., Blum D.).
Kaposvári Rákóczi FC: Ipacs – Zólyomi, Kocsis B., Harsányi, Böndi – Borbély Á. (Hampuk Á., a 70. percben), Gál (Pintér M., a 70. percben), Országh (Kis-Fónai, a 73. percben), Pintér N. – Ekker (Mayer Máté, a 90. percben), Bíró D. (Szederkényi, a 73. percben). Vezetőedző: Horváth Rudolf.
Móri SE: Kovács D. – Erni, Sötét, Tölgyesi (Kuczi, a szünetben), Tar B. (Ferencz, a 85. percben) – Zsédely (Végvári, az 58. percben), Kovács K. – Hajdu M., Gosztonyi, Szombati – Bozai B. Vezetőedző: Bozai Attila.
Gólszerző: Ekker (a 29. percben).
Sárga lap: Böndi (a 63. percben), illetve Tölgyesi (a 12. percben), Tar B. (a 80. percben).
Három pont a cél, hazai pályán is
Vasárnap 14 órakor, a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia Cseri úti Sportcentrumában, a Móri SE ellen lépnek pályára labdarúgóink az NB III. Nyugati csoportjának 25. fordulójában.
Az előző fordulóban, a Gyirmót FC Győr II. ellen, főként a második félidőben mutatott remek teljesítménynek köszönhetően labdarúgóink teljesen megérdemelten hozták el a három pontot a Kisalföldről.
– Remekül éreztem magamat a pályán, úgy vélem, egyben volt a csapat, mindenki segített a másiknak – mondta Országh Balázs, csapatunk fiatal középpályása. – Igyekeztem minden tőlem telhetőt beletenni a meccsbe, örülök a csapat sikerének, remélem, hogy minél több ilyenben lesz részem. Felemelő érzés egy ilyen csapat tagjának lenni, a győzelem megkoronázza a pályán töltött időt és az ebbe fektetett munkát, mivel igyekszem mindig minden esetben a maximumot nyújtani.
Az újabb idegenbeli siker után hazai pályán is a győzelem útjára lépnénk a tabella 19. helyén álló Móri SE ellen, így Országh Balázs arról is kérdeztük, hogyan szakítható meg a rossza hazai sorozat.
– Az egymásért való küzdelem, megállás nélkül, emellett hideg fej, forró láb – véli a fiatal középpályás. – A papírforma nem takar semmit, nem bízhatjuk el magunkat. Kellően fel vagyunk készülve, már csak a főpróba van hátra, maximális bedobással kell játszanunk, nem alábecsülve senkit.
A 18 esztendős Országh Balázs a felnőtt csapat mellett a Bene Akadémia U19-es gárdájában rendszeresen pályára lép.
– Sikerült az U19-cel feljebb lépnünk egy szintet, ahol kiemelt akadémiák ellen játszunk zömében, de a felnőtt futball világa teljesen más – mondta Országh Balázs. – Gyorsabb gondolkodást és kivitelezést kíván, illetve több testi kontakt megnyerését is.
A játékos ezen felül kispályán is megállja a helyét, hiszen nemrég iskolájával, a kaposvári Munkács Mihály Gimnáziummal (a csapat jobbára a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U17-es és U19-es korosztályára épült) megnyerte az V-VI. korcsoportos futsal Diákolimpia országos döntőjét, sőt a torna legjobb játékosának járó kitüntetést is bezsebelte.
– Pécs adott otthont a kétnapos tornának – tudtuk meg Országh Balázstól. – Az első napon csoportmérkőzéseket játszottunk a Szombathely illetve a Csenger ellen. Tüzes meccs kerekedett mindkettőből, amikből mi jöttünk ki a legjobban, csoportelsőként jutottunk tovább. A döntőhöz vezető út sem volt egyszerű, ugyanolyan nagy iramú és paprikás hangulatú mérkőzések vártak ránk. Maximális erőbedobással és szervezettséggel sikerült elérnünk, hogy továbbjussunk. Ez volt az a pont, ahová nem gondoltuk volna, hogy eljutunk, ugyanis mi voltunk a legfiatalabb csapat és nagyjából mindenki futsalozott, csak mi nem. A döntőt büntetőkkel sikerült megnyernünk. Felfoghatatlan volt számomra az egész, ugyanis nem így indultunk neki a tornának, de legbelül bizakodó voltam, mert kiváló felkészítést kaptunk tanárunktól, Rózsa Jánostól. A szurkolóinknak innen is köszönöm, hogy eljöttek és biztattak minket, nagyon sokat jelentett! Óriási élmény volt, azt kívánom, hogy sokan megéljék ezeket a pillanatokat!
Ifjú labdarúgónk a pályán kívül a iskolapadban is szeretne bizonyítani, hiszen mindkét fronton komoly tervei vannak.
– Labdarúgásban a rövid távú célom, hogy minél többet szerepelhessek a felnőttek között itt Kaposváron, a hosszú távú pedig az, hogy minél magasabb szinten játszhassak és nem utolsó sorban úgy, hogy élvezem – mondta Országh Balázs. – Magasépítészeti mérnöknek szeretnék továbbtanulni, ami eldől még nyárig, hiszen idén érettségizek. Remélem, sikerül a kettő együtt és büszkévé tehetem a szüleimet.












