Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Kelen SC csapata van a célkeresztben.

 

Az NB III. Nyugati csoportjának harmadik fordulójában, vasárnap este 19 órai kezdettel a Kelen SC lesz csapatunk vendége a cukorgyári gödörben. A találkozó előtt ismerjük meg egy kicsit jobban a budapesti zöld-fehér-fekete színeket viselő csapatot.

A Kelen SC-t 1926-ban alapították Budapest XI. kerületében található Kelenvölgy lakosai. A korábban röplabda és kézilabda csapatot és természetjáró szakosztályt is működtető egyesület a hetvenes évektől kezdve kizárólag labdarúgóklubként üzemel, jelenleg pedig az óvodáskorúaktól egészen az öregfiúk korosztályig lehetőséget biztosít tagjainak a versenyszerű futballra. Az alapvetően befogadó sportegyesületben az alapításkori értékekhez hűen bárki futballozhat, a nagy taglétszámnak köszönhetően ugyanakkor korosztályonként is differenciált képzést tud nyújtani a Kelen, így egy klubon belül van lehetőség az örömfocira, és az elitképzésre is. A Harmati Tamás szakmai vezetésével működő rendszerben a korosztályos zöld csapatok jellemzően a kiemelt korosztályos bajnokságokban szerepelnek, a fehér csapatok az országos szint alatti regionális bajnokságokban, míg a piros csapatok leginkább a Bozsik-program keretein belül. A klub szakmai igazgatójaként működő Harmati Tamás vezeti a Kelen SC felnőtt férfi I. csapatát is, amely 2019-ben megnyerte a BLSZ I. osztályát, és az osztályozón is győzve először jutott országos szintre a klub újkori történetében. Az NB III.-as tagság kivívásának évében, 2019-ben nyerte meg a csapat a Budapest Kupa fináléját is, ami a klub történetének legnagyobb sikere. A koronavírus-járvány miatt félbehagyott 2019/2020-as szezonban ugyanakkor az utolsó helyen végeztek a Közép csoportban és kiestek a budapesti első osztályba. A száműzetésük ugyanakkor nem tartott sokáig. A Kelen ugyanis BLSZ I.-et egy ponttal nyerte meg a Csepel előtt, így a 2021/2022-es idényt újra az NB III.-ban kezdte meg a csapat, amely ezúttal a Nyugati csoportba kapott besorolást.

A bajnoki rajt jól sikerült a XI. kerületiek számára, hiszen a viharos időjárás miatt egy pár nappal elcsúsztatott balatonfüredi szezonnyitót 3–2-re nyerték meg a fővárosiak. A jobbára a húszas éveik elején, közepén járó labdarúgókra építő Kelen SC a MOL Magyar Kupában is nyerni tudott, ráadásul fölényes, 5–0-ás sikerrel a BLSZ I.-es THSE-Szabadkikötő otthonában. A bajnokság második fordulójában, a Tarr Andráshida ellen szintén gálát rendeztek, hiszen 5–1 arányban ütötték ki a zalaiakat.

A Kelen SC bajnoki múltjából adódóan csapatunk még soha nem találkozott a XI. kerületi gárdával, így vasárnap este 19 órától kerülne be az első betűk a két csapat közös történelemkönyvébe.