Kétgólos hátrányból, tíz emberrel mentettünk pontot
A sereghajtó BSS Monor ellen lépett pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga NB II. 26. játéknapján. Az első félidőben már két góllal is vezetett a pályaválasztó Monor, de együttesünk nem adta fel, s végül tíz emberrel is pontot tudott szerezni.
Nem úgy kezdődött a dabasi kirándulás együttesünk számára, mint ahogy arra számítani lehetett. A kiesés ellen küzdő hazaiak bátran támadtak, s ennek már az első negyed órát követően meglett az eredménye: Palincsár Martin közeli lövésével megszerezték a vezetést. A pályaválasztó monoriak pár perccel később ráadásul megduplázták előnyüket egy büntetőnek köszönhetően. Szerencsére még a szünet előtt jött csapatunk válasza: egy nagy bedobás után Beliczky Gergő gurított a jobb alsóba. A szünet előtt azonban újabb csapás érte csapatunkat: Hegedűs Dávid begyűjtötte a második sárgáját is, így a második félidőben már csak tíz emberrel rohamoztunk.
A második játékrészben kifizetődött, hogy nem adta fel csapatunk. Átvettük a mérkőzés irányítását, majd egy szöglet után Ádám Martin révén egyenlített csapatunk. A folytatásban már a győzelemért támadhatott együttesünk, de hiába tettek meg mindent a sikerért Vachtler Csabáék csak egy ponttal távozhattunk Dabasról. Az viszont csapatunkat dicséri, hogy kétgólos hátrányból, tíz emberrel sem adta fel a mérkőzést.
Waltner Róbert: A csapat mentalitásának köszönhetően tudtunk pontot szerezni. Az első félidőben sajnos nem volt jó a hozzáállásunk, amihez még párosult egy rendkívül rossz játékvezetés. Kaptunk egy olyan tizenegyest, ami nem volt az, nekünk pedig sem az első, sem pedig a második félidő végén nem adtak meg egy-egy száz százalékos büntetőt. Ez döntően befolyásolt a mérkőzést, de ez nem mentség az első játékrészben mutatott hozzáállásra. A másodikban tíz emberrel is sikerült kiegyenlítenünk, ez mindenképp pozitívum. A folytatásban ki kell javítani a hibákat.
Horváth Dávid: A bajnokság szempontjából nem lehetünk elégedettek az egy ponttal. Mivel a feljutásra esélyes csapat ellen játszottunk, örülhetnénk is a döntetlennek, mégis csalódottságot érzünk.
BSS Monor–Kaposvári Rákóczi FC 2–2 (2–1)
Dabasi Sporttelep, 100 néző. V.: Nazsa (Csatári, Berényi).
BSS Monor: Bozsó – Bori, Fülöp N., Asztalos, Farkas N. – Lázár Zs., Szuhodovszki – Palincsár – Szabó D. (Hamar Á., 76. p.), Tóth B., Pintér D. (Karacs, 87. p.). Vezetőedző: Horváth Dávid.
Kaposvári Rákóczi FC: Slakta – Vachtler, Ur, Szabó A., Hadaró (Fodor M., 75. p.) – Szakály A., Hegedűs D. – Zsiga E., Beliczky, Tömösvári (Bíró D., 54. p.) – Ádám M. Vezetőedző: Waltner Róbert.
Gólszerzők: Palincsár (19. p.), Asztalos (25. p. – 11-esből), illetve Beliczky (43. p.), Ádám M. (61. p.).
Kiállítva: Hegedűs D. (44. p.).
Sárga lap: Fülöp N. (58. p.), illetve Rajczi P. (45. p. – a kispadról), Vachtler (62. p.), Ádám M. (92. p.), Bíró D. (92. p.).
A sereghajtóhoz látogat csapatunk
A tabella utolsó helyén álló BSS Monor ellen lép pályára csapatuk a Merkantil Bank Liga NB II. 26. játéknapján. A vasárnap 14 óra 30 perckor kezdődő találkozót, mint arról korábban beszámoltunk, a Dabasi Sporttelepen rendezik.
Az utolsó fogadja a harmadikat. Mondhatnánk, hogy országos kettes, de a kiélezett másodosztályban egyik csapat sem mehet biztosra. Annak ellenére sem, hogy a monoriak tíz mérkőzés óta nyeretlenek, s tíz pontra vannak a bent maradást érő 17. pozíciótól, hiszen a tabella első feléhez tartozó Békéscsaba és Csákvár ellen is pontot szereztek.
– Nem volt még könnyű meccsünk ebben a szezonban, ez sem lesz az – mondta Waltner Róbert, csapatunk vezetőedzője. – Minden pontért keményen meg kell küzdenünk, de úgy gondolom, hogy ez a mérkőzés rajtunk fog múlni. Ha ugyanazzal a hozzáállással lépünk pályára, mint a ZTE ellen, akkor könnyebb, de ha beleesünk abba a hibába, hogy lenézzük az utolsót, akkor nehezebb lesz a találkozó.
Együttesünk ősszel 3–2-es magabiztos sikert aratott, amit az eredmény nem tükröz hűen.
– Az őszi mérkőzésen több gólszerzési lehetősége is volt a Monornak, de a fordulópontokból mi jöttünk ki jobban – emlékezett vissza a Monor elleni győzelemre Waltner Róbert. – Ők kihagyták a helyzeteiket, mi pedig 2–1 után tudtunk egy újabb gólt szerezni. Az NB II-ben annyira kiegyenlített a mezőny, hogy senki ellen sem mehetünk biztosra. Ezt bizonyítja, hogy a Békéscsaba jó csapat, jelenleg a negyedik helyen áll és döntetlent játszott a Monorral. Bízom benne, hogy sikerül megszereznünk a három pontot, de ez csak úgy valósulhat meg, hogy ha a hozzáállásunk olyan lesz, mint a ZTE ellen.
Csapatunk jelenleg a harmadik helyen áll, de csak a kevesebb győzelem miatt szorul hátrébb a szintén 50 pontot gyűjtő Gyirmót-ZTE duó mögé.
– Oda-vissza vertük a Zetét, a Gyirmótot pedig idegenben győztük le, ez mindenképp bíztató – tette hozzá Waltner Róbert. – Az első két helyezett ellen háromszor tudtunk nyerni. Nem dőlhetünk hátra, a ZTE elleni siker már a múlté, ha most nem nyerünk, akkor semmit nem ér a rangadón szerzett három pont.
Információk a Monor elleni mérkőzésre
Együttesünk a Merkantil Bank Liga NB II. 26. fordulójában a sereghajtó BSS Monor ellen lép pályára. A monoriaktól az alábbi tájékoztatást kaptuk a vasárnap 14.30 órakor kezdődő mérkőzéssel kapcsolatosan.
A mérkőzés helyszíne a Dabasi Sportpálya (3271 Dabas, Pálya utca 1.). A vendégszektort a szurkolóknak a mellékelt térkép szerint lehet megközelíteni: a Pálya utca felöl a bejárattól balra található a vendégszurkolók részére telepített jegypénztár és ugyan ott tudnak a vendég szurkolóknak kialakított ülőhelyekre bemenni.
A vendégszektorba a jegyárak:
Felnőtt: 1000 Ft
Kedvezményes: 500 Ft
14 éven aluliak számára a mérkőzés megtekintése ingyenes.
A mérkőzésre történő beléptetés során a rendezők jogosultak meggyőződni a jegyen szereplő adatok hitelességéről. A beléptetés zökkenőmentes lebonyolításához is szükséges a személyazonosításra alkalmas dokumentum és a lakcímkártya. A stadionba kizárólag az érvényes, saját névre szóló jeggyel rendelkező szurkolókat engedik be.
Kérjük a kiskorú nézőket, akik még nem rendelkeznek személyi igazolvánnyal, hozzák magukkal a diákigazolványukat a jegykiállítás megkönnyítése érdekében!
A 2011. évi. CIV. törvény 16.§ (Stv. 72. §), 2) „c” pontja) szerint a beléptetéskor a rendező a belépőjegy, a bérlet birtokosának személyazonosságát ellenőrzi, és személyes adatait egybeveti a belépőjegy, a bérlet vagy a klubkártya adataival.
Kérjük a szurkolókat, hogy időben érkezzenek a stadionhoz, és kövessék a rendezők iránymutatásait!
Kérjük, hogy tartsák be a vonatkozó pályarendszabályok, tartózkodjanak a pirotechnikai eszközök használatától! A ruházat és csomagátvizsgálás során a rendőrség és a rendezők körültekintően fognak eljárni a tiltott eszközök bevitelének megakadályozása érdekében.

Véget ért a kupaszereplés
Nem jutott tovább együttesünk a Magyar Kupában. Csapatunk a 2–1-re elveszítette első mérkőzést követően gól nélküli döntetlent játszott a Budaörs SC ellen a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.
A visszavágón is azok a játékosok kaptak lehetőséget Waltner Róbert vezetőedzőtől, akik a bajnokságban kevesebb időt töltenek a pályán. A Budaörs kezdte jobban a mérkőzést a megfiatalított csapatunk ellen, de komoly gólszerzési lehetőséget nem tudtak kialakítani a szünetig. Együttesünk jobbára kontrákból próbálkozott, de ezek sem hordoztak igazi átütőerőt magukban. Sajnos a félidő derekán Nagy Krisztián megsérült, így Waltner Róbertnek gyorsan el kellett használni az első cserelehetőségét.
A második játékrészben próbálta feltörni az ellenfél védelmét együttesünk, de hiába vettük át a mérkőzés irányítását nem jött a várva-várt találat. Az utolsó percekben pedig mindent egy lapra feltéve támadt csapatunk, de vendégek megőrizték az első mérkőzésen szerzett előnyüket.
Waltner Róbert: Sajnos nem sikerült kiharcolni a továbbjutást, de összességben elégedett vagyok a kupaszerepléssel. Azok a játékosok léptek pályára, akik a bajnokságban kevesebb szerepet kapnak, s sok mindent megmutattak ezek a mérkőzések. A fiatalok jól teljesítettek, bizonyították, hogy lehet rájuk számítani a jövőben.
Bognár György: Rosszul sikerül mérkőzés volt a részünkről. Ezúttal is támadólag léptünk fel, de a minőségben nem játszottunk jól, s nem alakítottunk ki helyzeteket, igaz az ellenfél sem. Domináltunk, de ez kevés volt az élvezhető futballhoz.
Kaposvári Rákóczi FC–Budaörs SC 0–0
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 550 néző. V.: Solymosi P. (Ring, Tóth II. V.).
Kaposvári Rákóczi FC: Bonnyai – Nagy J., Ur, Tratnyek, Fodor M. – Nagy K. (Borbély Á., 22. p.), Godzsajev-Telmán – Csernák, Rajczi, Bíró D. (Tömösvári, a szünetben) – Ádám M. (Szakály A., 59. p.). Vezetőedző: Waltner Róbert.
Budaörs SC: Kemenes – Kékesi, Tányéros, Fényes, Ódé – Marques-Airosa, Lengyel B., Végh G. (Sajbán Mi., 59. p.), Stieber A. – Sajbán Má. (Csobánki, 88. p.), Fejős (Deli, 66. p.). Szakmai igazgató: Bognár György.
Sárga lap: Godzsajev-Telmán (59. p.), Nagy J. (62. p.), Rajczi (72. p.), Fodor M. (81. p.), illetve Tányéros (45. p.), Marques-Airosa (66. p.)
Továbbjutott a Budaörs 2–1-es összesítéssel.
Sokat érhet az idegenben lőtt gól
Nem ledolgozhatatlan hátrányból várhatja a Budaörs elleni kupameccs visszavágóját együttesünk. Az idegenben elszenvedett 2–1-es vereséget követően szerdán 20 órakor a Rákóczi-stadionban csap ismét össze a két csapat.
Szerdán már harmadszor találkozik ebben a hónapban együttesünk a Budaörs gárdájával. A bajnoki, illetve a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének odavágója is fővárosi sikerrel végződött, így van oka csapatunknak a visszavágásra. Mivel Tatabányán, a budaörsiek ideiglenes otthonában Rajczi Péter góljával a mérkőzés rendes játékidejének utolsó percében sikerült szépítenie csapatunknak, ezért egy egy-nullás hazai sikerrel már a legjobb nyolc között lennénk. Amennyiben megismétlődne a 2–1-es hazai siker, úgy kétszer tizenöt perces hosszabbítás következne, s ha ez sem vezetne eredményre, akkor tizenegyespárbaj dönthet arról, hogy mely csapat kerül a legjobb nyolc közé.
– Az idegenben szerzett gól miatt is jó eséllyel várhatjuk a visszavágót – mondta Waltner Róbert, csapatunk vezetőedzője. – Ha itthon tudunk nyerni egy-nullára, akkor továbbjuthatunk. Ez mindenféleképpen pozitív, természetesen mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez sikerüljön.
Waltner Róbert azt is elárulta, hogy továbbra is azokra a játékosokra számít a kupában, akik a bajnokságban kevesebb szerepet kapnak.
A szerdán 20 órakor kezdődő kupamérkőzést Csonka Bence vezeti majd, míg segítői Ring György és Tóth II Vendel lesznek. Az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti majd.


































