Az újonc FC Dunaföldvár otthonában lépünk pályára szombaton 17. 30 órakor az NB III. Dél-Nyugati csoportjának negyedik fordulójában.

 

Az előző fordulóban, a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő ellen kapott először kezdőként lehetőséget ifjú, saját nevelésű kapusunk, Horváth Fábián, akit erről, illetve a meccsről is kérdeztünk.

– A bemutatkozás egyszerűen elmondhatatlan érzést keltett bennem – fogalmazott az ifjú hálóőr. – Mint tősgyökeres kaposvári, gyerekkori álmom egyike volt, hogy egyszer a Kaposvári Rákóczi FC kapuját védhessem hivatalos tétmérkőzésen. Remélem, még rengeteg ilyen lehetőségben lesz részem. Izgulásnak nem mondanám, amikor megtudtam, hogy én védek vasárnap, egy egészséges versenydrukk azonban dolgozott bennem egészen az első labdaérintésemig. A találkozót megelőzően természetesen kaptam tanácsokat, tippeket Gyenes Andrástól és Mikler Dánieltől is. Mindig a koncentráltságra, a fegyelmezettségre és a letisztult egyszerű felelősségteljes játékra törekszünk mi, kapusok és arra, hogy fontos védésekkel segítsük a csapatot a siker felé!

Horváth Fábiánnak nem volt könnyű dolga, sőt a hajrában egy óriási vendéghelyzetnél egy nagy védést is be kellett mutatnia.

– Mint már mondtam, elképesztő érzés volt hazai pályán, kezdőként bemutatkozni – folytatta a kapus. – A mérkőzés elején már rögtön akadt egy kis dolgom, amelyet sikeresen megoldottam, ez segített belelendülni a mérkőzés iramába. Álomszerűen indult számunkra a találkozó, hiszen már félidőben nálunk volt a vezetés. Ennek ellenére sajnos nem sikerült a három pont begyűjtése. A mérkőzés végén végrehajtott védésem belülről nagyszerű érzés, akárcsak az, hogy hallottam a lelátóról is a szurkolók tapsviharát. A Gárdony ellen hatvan-hetven percig a mi kezünkben volt a mérkőzés sorsa, aztán sajnos egy-egy kimaradás, egy rosszkor jött sérülés és ápolás akadályokat gördített elénk, amelyek sajnos most negatívan hatottak ránk. Csapatjátékban hatalmasat léptünk ugyanakkor előre, ezen az úton kell tovább haladunk.

A következő út az újonc FC Dunaföldvár otthonába vezet majd, ahonnét szeretnénk elhozni az összes pontot.

– Nehéz mérkőzésre számítunk, hiszen nem véletlenül kerültek fel a harmadosztályba – mondta a soron következő ellenfélről Horváth Fábián. – Számunkra kizárólag az első bajnoki győzelem, ezáltal a három pont megszerzése jelentene örömet. Nagyon reméljük, hogy a hétvégi mérkőzésen átszakad a gát. Ezen dolgoztunk egész héten, bízunk benne, hogy ennek lesz pozitív kimenetele. Három pontért utazunk Dunaföldvárra!