Együttesünk három-egyes sikert aratott a Szentlőrinc SE ellen a Merkantil Bank Liga 25. fordulójában. A vezetőedzők így értékelték a látottakat:

 

Várhidi Péter, a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője: – Nehéz ezt a mérkőzés értékelni, hiszen nagyon messze jár álmai focijától az, ami az NB II.-ben működik. Ez egy háború és minden egyes mérkőzés egy csata. Futballról nem igazán tudok beszélni. Megpróbáltunk futballozni, de nem igazán lehetett a sok szabálytalanság miatt. A csapat viszont bebizonyította, hogy küzdeni is tud és van akaratereje. Azt már éreztem a héten, hogy rendben vagyunk, elszántak a játékosok, de álmaim futballjától még messze járunk.

 

Pichler Gábor, a Szentlőrinc SE másodedzője: – Úgy gondolom, hogy a mezőnyben kiegyenlített volt a mérkőzés, amelyet sok párharc jellemzett. Látszott, hogy a csapatok készültek egymásból. Többé-kevésbé sikerült megvalósítani az előzetes elképzeléseket, egyet leszámítva, a pontrúgások utáni védekezést, ugyanis az első két pontrúgásából gólt szerzett a Kaposvár. Ebben az osztályban nem lehet ilyen hibákat elkövetni. Ez megpecsételte a sorsunkat, hiszen utána már csak rohantunk az eredmény után.