Idei első sikerét ünnepelhette együttesünk a Merkantil Bank Liga 25. fordulójában, a Szentlőrinc SE legyőzését követően.

 

Győzelmi reményekkel lépett pályára csapatunk a tabellán ugyanannyi, 27 ponttal, de több győzelmének köszönhetően előrébb álló Szentlőrinc SE ellen. Együttesünk helyzetét könnyítette valamelyest, hogy vendégek vezetőedzője, Marián Sluka eltiltás miatt csak a lelátóról figyelhette labdarúgói teljesítményét, amivel nem igazán lehetett elégedett az első percekben. Csapatunk ugyanis jól kezdte a találkozót, majd egy szöglet után a vezetést is megszerezte: a hetedik percben Erdei Carlo tekert nagyszerűen középre a sarokból, majd Nagy Tamás csúsztatta meg a labdát, melyet Balázs Zsolt fejelt közelről a bal felsőbe. Együttesünk továbbra is támadásban maradt, s Szarka Ákos fejesével már kettő-nulla is álhatott volna az eredményjelzőn, de támadónk találatát les miatt érvénytelenítette Móri Tamás játékvezető. A szentlőrinciek azonban gyorsan válaszoltak a vezető találatra miután Srdan Matic centerezését Harsányi István sodorta közelről a hálóba. Az egyenlítés után csapatunk próbálta fokozni a nyomást, s egy újabb szabadrúgás ismételten gólt eredményezett. Balázs Zsolt beívelésére ugyanis Nagy Tamás érkezett jó ütemben, majd öt méterről egyből lőtt a bal alsóba.

A második játékrészben átadtuk a területet az ellenfélnek, amely ezzel nem igazán tudott mit kezdeni. A labdát bár többet birtokolta a Szentlőrinc, de ebből helyzetig nem jutott el. A hajrában pedig egy feleslegesnek tűnő szabálytalanság után büntetőhöz jutott csapatunk. A meccslabdát pedig Balázs Zsolt kegyetlenül értékesítette, esélyt sem adva a kapusnak.

Csapatunk végül egy harcos, küzdelmes mérkőzésen szerezte meg a győzelmet, s visszavágott az őszi vereségért a Szentlőrincnek.

 

Kaposvári Rákóczi FC–Szentlőrinc SE 3–1 (2–1)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, zárt kapuk mögött. V.: Móri (Király Zs., Rózsa D.).
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Nagy T., Ur, Hadaró – Zólyomi (Balog A., 78. p.), Gál – Balázs Zs. (Farkas B., 84. p.), Erdei (Bartos, 64. p.), Andric (Zsirai, 78. p.) – Szarka. Vezetőedző: Várhidi Péter.
Szentlőrinc SE: Hajagos – Molnár R., Havas, Hesz (Keresztes B., 63. p.), Nagy B. – Hleba, Újvárosi, Kaprinczai (Abdourazakou, 75. p.) – Harsányi (Mervó, 84. p.), Matic (Sili, 63. p.), Kovács D. (Torvund, 63. p.). Megbízott edző: Pichler Gábor.
Gólszerzők: Balázs Zs. (7. és a 82. p. – a másodikat 11-esből), Nagy T. (30. p.), illetve Harsányi (21. p.).
Kiállítva: Vachtler (86. p.).
Sárga lap: Hadaró (9. p.), Vachtler (28. p.), illetve Újvárosi (29. p.), Hesz (58. p.).

 

Kaposvári Rákóczi FC–Szentlőrinc SE
2021. február 21.