Mint arról beszámoltunk együttesünk kétgólos vereséget szenvedett az OTP Bank Liga NB I. tizedik fordulójában a Budapest Honvéd ellen. Lássuk a vezetőedzői értékeléseket:
Disztl László: Felkészültünk a Honvéd játékára, tudtuk, hogy mit várhatunk tőlük, de az első félidőben megilletődötten futballoztunk, hagytuk játszani az ellenfelet. Nem ütköztünk a középpályán, a mélységből befutó embereket nem tudtuk felvenni. Ők viszont agresszíven és jól játszottak, ezt pedig nem tudtuk kompenzálni, hiszen bátortalan volt a támadójátékunk. Nem vállaltuk fel az egy az egy elleni párharcokat, ami megteremthette volna a ritmusváltásokat. A második félidőben próbáltuk feljebb tolni a védekezést és bátrabban futballozni, ez sikerült is. Kiegyenlítettebb volt a játék, előttünk is adódtak lehetőségek, s bíztunk benne, hogy sikerül majd gólt szerezni és szorosabbá tenni a mérkőzést. Sokat tettünk ezért, forgattuk a széleket, érkezetek jó beadások, de sajnos ez kevés volt a gólhoz. A mérkőzés összképét tekintve megérdemelt a Honvéd sikere.
Giuseppe Sannino: Sikerült megszereznünk a három pontot, ez egyértelműen kedvező mérleg. Ugyanakkor sajnálom, hogy ezúttal is előfordult az, hogy nem tudtuk lezárni a mérkőzést. Az adódó helyzeteket ki kellett volna használni, de egy ideje jellemzi a játékunkat az, hogy hiába alakítunk ki lehetőségeket, ezeket nem tudjuk értékesíteni. Ezt kihasználhatta volna az ellenfél, s visszatérhetett volna a mérkőzésbe.