A válogatott szünetet követőn újra útjára indul a labda a Merkantil Bank Liga NB II-ben. A másodosztály a 30. fordulóval folytatódik, melyben együttesünk a WKW ETO FC Győr stadionjában lép majd pályára vasárnap 17 órakor.

A válogatott szünetben edzőváltáson átesett WKW ETO FC Győrhöz látogat együttesünk a másodosztály soron következő fordulójában. Ez előzőben a kisalföldiek vereséget szenvedtek a Nyíregyházától, a mérkőzést követően pedig Király József vezetőedző felajánlotta lemondását, amit a győri klub vezetése el is fogadott. Így a szünetben már Herczeg Miklós vezényelte az ETO edzéseit. Az új szakmai stáb egy edzőmérkőzésen (a Győr 4–3 arányban verte a szintén másodosztályú Csákvárt) már bemutatkozott, de az igazi premier együttesünk ellen vár Herczeg Miklósékra.

– Az edzőváltás után egy csapat mindig megpróbál bizonyítani, de emiatt nem változott a felkészülésünk, amiatt viszont igen, mert sok a sérültünk és eltiltottunk is van – nyilatkozta Waltner Róbert, csapatunk vezetőedzője. – A sérüléshullám hetek óta jellemző a keretre, így nehéz azt a csapatot pályára küldeni, amelyet szeretném. A problémák ellenére helyt akarunk állni Győrben is.
A válogatott szünet alatt együttesünk sem tétlenkedett, hiszen kőkeményen készült a bajnoki folytatásra, melyet a harmadik helyről várhat.

– Kaptak pihenőidőt a játékosok, hogy fizikálisan és mentálisan is regenerálódjanak – tette hozzá Waltner Róbert. – Remélem, hogy a hátralévő kilenc mérkőzésre ennek meglesz a pozitív hatása. Ami viszont negatívum, hogy újabb két sérülttel bővült a maródiak listája a válogatott szünet alatt.
A győriek jelenleg a 11. helyen, a középmezőnyben tartózkodnak az eddig megszerzett 39 pontjukkal. Magasabb célokat már nem igazán tűzhetnek ki maguk elé a kisalföldiek, hiszen az élboly, melybe együttesünk is tartozik eddig 17 ponttal szerzett többet náluk.
Ősszel az egyik pontot sikerült elvinniük a győrieknek Kaposvárról, pedig együttesünk már két góllal is vezetett. A hosszabbításban azonban Erdélyi László találatával egyenlített az ETO, így van oka a visszavágásra csapatunknak.