Az élvonalban szereplő Puskás Akadémia FC lesz csapatunk ellenfele szerdán 20 órától a Magyar Kupa hatodik fordulójában. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.
A főtáblán folytatódnak a Magyar Kupa küzdelemi, melybe már együttesünk is bekapcsolódik. Ellenfelünk az NB I.-ben jelenleg öt mérkőzés óta veretlen Puskás Akadémia FC lesz, melynek második csapatát vasárnap sikerült legyőznünk. A két találkozót azonban nem lehet összehasonlítani.
– Nehéz mérkőzésre számítok, nem lehet félvállról venni a kaposváriakat – nyilatkozta a Puskás Akadémia hivatalos honlapjának Vanczák Vilmos, a felcsútiak csapatkapitánya. – A második csapatunk ellen 4–2-re tudtak nyerni vasárnap, fel akarnak jutni a másodosztályba, de nem gondolnám, hogy ezért a kupát feladnák. Egészen biztos vagyok abban, hogy a szerdai mérkőzést is nagyon komolyan fogják venni, csakúgy, mint mi.
– A labdarúgás azért szép játék, mert nincs előre lefutott mérkőzés – mondta Artner Tamás, csapatunk vezetőedzője. – Tudjuk, hogy nem mi vagyunk a találkozó esélyesei, de egy meccsen bármi megtörténhet. A Puskás Akadémia egy remek háttérrel és szakmai stábbal rendelkező, jó sorozatban lévő együttes, amely ellen a játékosaim megmutathatják, hol is tartanak. Ráadásul a tv közvetítés is plusz motiváció lehet, hiszen az egész ország láthatja a teljesítményüket, így felhívhatják magukra a figyelmet.
Rajczi Péter továbbra is sérült, de rajta kívül mindenki a szakmai stáb rendelkezésére áll a kupameccsen.
A találkozó tétje a legjobb 64 csapat közé kerülés, a továbbjutás pedig egy mérkőzésen dől el.