Az NB III. Nyugati csoportjának tizenharmadik játéknapján a Csepel FC stadionjában szólították pályára együttesünket. Csapatunk listavezetőként érkezett a fővárosba, ahol csak kapufáig jutottunk, pedig még tíz emberrel is mindent megetettünk a három pontért, így visszacsúsztunk a második helyre.

Az első negyed órán belül az első komolyabb lehetőség Andorka Péter előtt adódott, aki Szakály Attilától kapott egy remek átadást, de támadónk nem tudott élni a lehetőséggel. A félidő feléhez érve Ivancsics Gellért szabadrúgása után Ur László fejelt kevéssel a kapu fölé, míg a szünet előtti utolsó percben Ivancsics Gellért lövését fogta a hazaiak kapusa, Lőrincz Péter.
A második félidő elején Nagy Krisztián csavart kevéssel a jobb kapufa mellé szabadrúgásból, majd folyamatosan kezdtünk átvenni a találkozó irányítását. A csereként beálló Böjte Partik első labdaérintéséből gólt szerezhetett volna, de csak a kapufát találta el egy szögleletet követően. Percekkel később pedig centikkel tévesztett célt középpályásunk, ugyancsak Ivancsics Gellért sarokrúgása után. A hajrában Szakály Attila kiállítása után is nyomás alatt tartottuk a hazaiakat. Előbb Kollega Krisztián beadása után Rajczi Péter fejelhetett tisztán, de Lőrincz Péter kapus óriási bravúrral védett, majd a hosszabbításban Ivancsics Gellért szabadrúgását tessékelte ki a bal felsőből a fővárosiak hálóőre.
Együttesünk mindent megtett a három pontért, de hiába alakított ki több helyzetet, s küzdött becsülettel ezúttal nem jött össze a siker a Csepel ellen.
Waltner Róbert, a Kaposvári Rákóczi FC edzője#!# Sajnos tíz emberrel fejeztük be a mérkőzést, de így is megvolt a lehetőségünk arra, hogy megszerezzük a győzelmet. Sokkal több helyzetünk volt, kapufát lőttünk, domináltunk a mérkőzésen. Sajnos nem sikerült felrakni a pontot az i-re, s ez két pontunkba került. 
Gabala Krisztián, a Csepel FC vezetőedzője#!# Tudtuk, hogy egy nagyszerű ellenféllel találkozunk. Megpróbáltuk meglepni a Kaposvárt azzal, hogy végig nyílt játékot játszottunk. Magas intenzitású mérkőzés volt, rengeteg párharccal, bár a nézők számára annyira nem volt látványos. A második félidőben több játékosom is a fáradtságból adódóan, technikai hibát vétett, így magunkra húztuk a Rákóczi. A kaposváriak eldönthették volna a mérkőzést, gondolok itt a kapufára és az utolsó pillanatban lőtt szabadrúgásra. Összességében azonban egy döntetlen szagú mérkőzés volt. 
Csepel FC–Kaposvári Rákóczi FC 0–0
Budapest, Csepel Stadion, 100 néző. V.#!# Antal (Keszthelyi, Gyürüsi).
Csepel FC#!# Lőrincz – Dévai (Sebestyén, 38. p.), Hesz, Haraszkó, Simon K. – Fisli, Tóth Cs. (Korozmán, 71. p.), Marczinka – Somodi Á., Tóth M. (Gauzer, 60. p.) – Németh Z. Vezetőedző#!# Gabala Krisztián.
Kaposvári Rákóczi FC#!# Slakta – Vachtler (Nagy J., 70. p.), Ur, Lakatos G., Hadaró – Szakály A., Nagy K. – Sóron (Böjte, 60. p.), Ivancsics, Kollega K. – Andorka (Rajczi, a szünetben). Vezetőedző#!# Deákvári Antal.
Kiállítva#!# Szakály A. (80. p.).
Sárga lap#!# Marczinka (21. p.), Németh Z. (91. p.) illetve Szakály A. (37. p.), Lakatos G. (88. p.).