Két vereséget követően szerdán 16.00 órakor a Komárom VSE otthonában lépünk pályára az NB III. Nyugati csoportjának 28. fordulójában.

 

A télen megerősített, de az elmúlt öt meccséből csak egyet megnyerő Komárom VSE otthonában nyílik lehetőség arra, hogy javítsunk a Bicske, illetve a Fehérvár II. ellen elszenvedett vereségek után. A mi esetünkben ez a szerda-vasárnap ritmus jól is jöhet, hiszen rossz szériába vagyunk. A negatív megítélésen és a vereségen gyorsan túl tudunk lépni egy győzelemmel, hiszen gyorsan itt a javítási lehetőség.

– Úgy gondolom, sokkal többet kell kihozni egyénileg magunkból és bátrabban, vállalkozó szellemben játszani, abból születnek a gólok és a győzelmek – mondta Pintér Norbert, csapatunk támadója.

A tabella 13. helyén álló Komárom VSE csupán csak két ponttal áll mögöttünk, így ezért, valamint azért is fontos lenne a győzelem, mert a Duna-partiak ősszel elvitték mindhárom pontot a Rákóczi Stadionból.

– Idegenben eredményesebbek vagyunk, de tudjuk nagyon jól, hogy ez kevés és ettől többre hivatott a klub, mindent megteszünk azért, hogy idegenben is és otthon is jobban szerepeljünk – folytatta Pintér Norbert. – Nem lesz könnyű mérkőzés, igaz, nekünk egyik sem az, viszont úgy érzem, rajtunk múlik, hogy mi lesz a mérkőzés kimenetele nem az ellenfelünkön.