Az U21-es válogatott hétfőn edzőtáborba vonult, Róth Antal szövetségi edző ma egy, holnap két edzést tart a keret tagjainak Telkiben, majd szerdán egy felkészülési mérkőzés zárja a programot. Ezúttal a légiósok is hazautazhattak az összetartásra. A keretben ezúttal Kulcsár Kornél van ott a Rákócziból.

 Róth Antal január végén tartotta az U21-es válogatott első idei edzőtáborát, azon az összetartáson csak az itthon játszó labdarúgókra számíthatott a szakmai stáb. Az e heti munka szerves egységet képez a két héttel ezelőttivel, döntő többségében azok a futballisták vesznek részt a gyakorlásokon, akik az idei első edzőtáborozáson nem voltak tagjai a keretnek. Hétfőn egy, kedden két edzés szerepel a programban, majd szerdán délután a BFC Siófok elleni felkészülési mérkőzés zárja le a táborozást. 

Mint arról korábban beszámoltunk, a múlt héten megtartották az Eb-selejtezők sorsolását, korosztályos válogatottunk ősszel az olasz, a török, az ír, valamint a liechtensteini csapattal egy csoportban kezdi meg az Európa-bajnoki selejtezőket.

– A januári és a mostani edzőtábort nem választanám külön egymástól, a felkészülés ugyanazon blokkjába tartoznak, ezt figyelembe véve állítottam össze a keretet és a programot is – nyilatkozta Róth Antal az mlsz.hu-nak. – A kerethirdetés előtt figyelembe vettem a játékosok klubcsapatainak felkészülését is, nem hívtam meg például azokat a futballistákat, akik klubjukban jelenleg a kezdőbe kerülésért harcolnak, mert számukra két-három nap kiesés is komoly hátrányt jelenthet ebben a versenyben. Itt vannak ugyanakkor a külföldiek, és néhány olyan játékos, akik januárban különböző okokból nem voltak kerettagok. Az Eb-sorsolás ismeretében megkezdtük a leendő ellenfelek feltérképezését, a következő napokban azonban nem erre koncentrálunk, egyelőre a saját csapatunk kialakítása a legfontosabb feladat.

A válogatott kerete#!#
Kapusok#!#
Gulácsi Péter (Liverpool FC)
Megyeri Balázs (Olympiakos FC)
Védők#!#
Szokol Zsolt (Újpest FC)
Turcsik Tamás (Zalaegerszegi TE FC)
Preklet Csaba (Kecskeméti TE-ERECO)
Vattai Balázs (Ferencvárosi TC)
Litauszki Róbert (Újpest FC)
Szeleczki Alex (Videoton FC-Puskás Akadémia)
Devecseri Szilárd (Szombathelyi Haladás)
Sváb Dániel (Ferencvárosi TC)
Középpályások#!#
Stieber András (Aston Villa FC)
Kulcsár Kornél (Kaposvári Rákóczi)
Peszmeg Viktor (Ferencvárosi TC)
Iszlai Bence (Szombathelyi Haladás)
Simon Ádám (Szombathelyi Haladás)
Hidi Patrik (Budapest Honvéd)
Gyurcsó Ádám (Videoton FC-Puskás Akadémia)
Laczkovich Donát (FK Dukla Praha)
Támadók#!#
Simon Krisztián (Feyenoord)
Futács Márkó (FC Ingolstadt 04)
Lázár Bence (Újpest FC)
Bertus Lajos (Kecskeméti TE-ERECO)